Az önismeret révén fedezhetjük fel a belső világunk térképét. Mely nem egy luxushobbi, hanem alapvető szükséglet – olyan, mint a víz a növényeknek.
Az önismeret révén felfedezhetjük életünk azon nagy kérdésekre az igazi válaszokat, amit kívülről senki sem tud igazán megadni nekünk. Mert a valódi válaszok mindenkinél mások.
- Mi az életünk fő hajtóereje?
- Miért ismétlődnek bizonyos helyzetek?
- Hogyan találhatjuk meg a belső békénk?
- S mi az, ami boldogsággal és örömmel tölt fel bennünket?
De az önismeret arra is rámutathat, hogy a különböző igényeink honnan jönnek. Mert a külső nyomások és a belső vágyak sokszor egyszerre jelennek meg az életünkben.
S ha a különböző törekvéseink nem egymást támogatják, akkor megjelenik a belső konfliktus, mely a belső világunkat rendesen szétzilálhatja
Ebben az írásban igyekszem az önismereti út minél több aspektusát megmutatni. És természetesen azt is, hogy mit tehetünk azon ellentmondásos helyzetekkel, amikor a belső konfliktusaink előbukkannak, s megnehezítik az életünket.
Mi az önismeret valójában?
Az önismeret nem pótolhatatlan könyvek olvasásáról vagy önfejlesztő tréningekre járásról szól. Nem arról van szó, hogy tökéletesebbé váljunk, hanem arról, hogy reálisan lássuk önmagunkat – erősségeinkkel és gyengeségeinkkel együtt.
Amikor a tudattalan mintáinkat, automatikus reakcióinkat meglátjuk, egy olyan útmutatót kapunk önmagunkhoz, mellyel sokkal jobbá tehetjük az életünket.
Amihez hatalmas nagy segítség, ha képesek vagyunk a jelen pillanatban időzni. Ezért is írtam meg ennek a blognak az első írásiban a mindfulnessről.
Amikor nem múltbeli sérelmeink vagy jövőbeli félelmeink fogságában élünk, hanem a mostban időzünk, akkor válik láthatóvá igazán, hogy valójában mi mozgat bennünket. Ami megadja a kulcsot ahhoz is, mi okozza az elakadásainkat és a nehézségeinket.
Az önismeret folyamata
Az önismeretet szerintem túlbonyolítják sokan, s a végén nem látják a sok fától az erdőt. De ezt lehet másképpen is.
- Határozzuk meg azokat az életterületeket, melyekkel dolgozni szeretnénk.
- Egy héten át írjuk fel esténként, milyen kellemetlen élmények értek minket az adott téma kapcsán.
- Írjuk ezen jegyzetekbe fel azt is, mit váltott ki belőlünk az adott helyzet
- Illetve azt is, mi az, amit az adott helyzetben nem élhettünk át, mi hiányzott, vagy miért éreztük magunkat kellemetlenül.
Ennek ismeretében már láthatjuk, mi az, amit az életünkből ki kell tenni, s mi az, amit abba vissza kell hozni.
A sebezhetőség megkerülhetetlen
Ahhoz hogy magunkhoz és másokhoz kapcsolódni tudjunk, érdemes sebezhetően felvállalnunk (legalább magunka előtt), hogy mi okozza számunkra a bajt.
S lehet, hogy az a dolog másoknak semmiség, de számunkra fontos, mert azon a ponton valamiért elakadunk. Akár oly módon is, hogy a korábban elfedett érzéseink a felszínre tőrnek.
Amikor elfogadjuk, hogy néha dühösek vagy szomorúak vagyunk, az hatalmas erőt ad nekünk. Főleg ha ezt ítélkezés nélkül tudjuk megtenni.
Mert ez a fajta megközelítés lépésről lépésre ad egy olyan biztonságérzetet, amiben idővel reakcióink gyökeréig is le merünk majd nézni.
Rendszeresen ismétlődő mintázatok
Mindenki ismeri azt a helyzetet, amikor egy adott helyzet újra és újra megjelenik. Van aki szerencsés, s csak másoknál találkozik ezzel, de sokaknak ezzel közelebbi tapasztalatai is vannak:
Amikor felismerjük ezen helyzetek hátterét, az egész elkezd könnyebbé válni. Főleg akkor, ha rájövünk arra, hogy ilyen helyzeteknek konkrét oka(i) van(nak), s nem a sors furcsa fintorra által ránk mért extra feladat.
Aki ismeri ezen helyezetek feloldásának a módját, az pontosan tudja, hogy ez nem ámítás, hanem egy olyan lehetőség, amivel tényleg meg lehet változtatni az élet irányát.
(Nem lehetek elég hálás azért, hogy mennyi embernek segíthettem már ezeket az ismétlődő helyzeteket átformálni.)
Minőségi kapcsolatok
Ha elkezdjük látni önmagunkat, az elakadásainkat, a belső világunk kihívásait, s elkezdünk elengedni ezek okait, az érdemben más életet teremthet nekünk s a környezetünknek.
Mert érdemben megváltozik tőle az, ahogyan másokhoz kapcsolódunk. Amikor tisztában vagyunk saját és mások nyomógombjaival, kevésbé vetítjük ki félelmeinket másokra. Mert pontosan tudjuk, hogy a bajok oka bennünk lakozik.
Főleg akkor, ha meglátjuk azt, az egyes reakciók miből jelennek meg az életünkben. Ami épp úgy igaz egy baráti kapcsolatra, mint egy párkapcsolatra.
Az életcélunk felfedezése
Amikor elkezdjük látni azt, mi okoz nekünk örömet, mitől érezzük jól magunkat a bőrünkben, akkor azzal már kapunk némi információt arról is, mi a mi életcélunk.
Mert amikor az életcélod mentén haladsz, akkor minden segíteni fog, s a korábbi akadályokon játszi könnyedséggel túl fogsz lépni.
Mintha azok sosem lettek volna.
Az önismeret legnagyobb akadálya
Egyetlen kifejezéssel megragadható: „Én ezt már tudom”.
Erre a valódi önismerettel rendelkező ember nem mond semmit. Mert pontosan tudja azt (a személyes tapasztalatából), hogy teljesen felesleges.
Az élet sokszor nem tesz keresztbe, s hagyja hogy azt hidd, mindent is értesz már. Ez egy fejlődési fok, amin van aki túljut, s van, aki nem.
Vagy felismeri azt, hogy amit hitt a világról, az nem pont úgy van. Vagy megreked egy helyzetben, s az élete egy túlélőtúrává változik.
Ahogy mondani szokás: Nem kicsit, nagyon.
S amíg ebben a helyzetben van valaki, addig neki nem lehet semmit sem mondani. Mert hát ő mindent jobban tud. S egy jó kis szájkarate semennyire sem fog ezen a helyzeten változtatni.
Egy másik buktató a túlzott önelemzés. Eckhart Tolle figyelmeztet: „a gondolatok folyamatos boncolgatása inkább börtönné teszi a tudatot, mint felszabadító erővé.”
Én inkább azt mondanám, hogy megjelenik az analízis paralízis. Aminek a feloldásában a kulcs a megfigyelő és a megfigyelt dolog közti távolság megtartása.
Hogy ne válj a megfigyelés tárgyának a részévé.
Gyakorlatias önismeret
Mint fentebb látható, az önismereti munka elválaszthatatlan önmagunk megfigyelésétől, az önreflexiótól.
Aki az önismeretét tesztekből szerzett tudásra alapozza, az tévúton jár. Mert nem a valóságot kezdi el vizsgálni, csupán egy másik ember szemüvegén keresztül, kívülről próbál rálátni önmagára.
De ez túl sok jóra nem vezet, mert a külső szemlélő a legtöbb esetben a cselekedeteinket látja. Jobb esetben a személyiségünk, az egónk néhány megnyilvánulását.
Ami sok esetben nem adja meg a teljes képet arról, mi is zajlik a belső világunkban.
Arról nem is beszélve, hogy az életünk sokféle szituációjában nagyon sokféle módon működhetünk. Mert a személyiségünk működése sem igazán következetes minden helyzetben.
Önismeret = önelfogadás
Kezdjük azzal, hogy elfogadjuk: nincs tökéletes ember, ebből adódóan tökéletes önismeret sem.
Csak folyamatos önfelfedezés, ahol újabb és újabb rétegét, aspektusát látod meg a belső működésednek.
Ami a legfontosabb: ne a változásra koncentráljunk az önismereti munka során, hanem önmagunk megfigyelésre. Nem az a célja az önismeretnek, hogy jobbá tegyük magunkat, hanem az, hogy lássuk azt, ahogyan működünk.
Amikor megállunk, és őszintén szembenézünk azzal, akik vagyunk, akkor nyílik lehetőségünk arra, hogy szándékosan alakítsuk az életünket.
De ehhez nem a döntéseink erőltetése visz el, hanem egy olyan öt lépéses módszer, aminek első lépése maga az önismereti munka.
Amit ha pár jól irányzott kérdéssel elkezdünk tudatosabbá tenni, nagyon rövid idő alatt elkezdhet az életünk megváltozni.
Mert pillanatok alatt megláthatod te is, miként lehet érdemben jobb az életed, ha a működésmódod görcsös részét elengeded.
Ehhez nem kell mást tenned, minthogy
felhívj telefonon:
(És egy új, minőségileg más irányt adj az életednek
az elkövetkező pár hónapban.)
Ki mondja mindezt?
Matits Viktor (Maci)
önismereti mentor,
elengedés tanár
Melyben ugyan a nehézségek és a kihívások nem szűnnek meg, de nem is tesznek minket egy érzelmi és mentális hullámvasútra.
Mindezt egyszerűen, könnyen és realíve gyorsan.
Teszem azt annak ellenére, hogy nem vagyok
sem pszichiáter.
Csupán egy gyakorló buddhista, aki a tudatosság útját járja több, mint 25 éve. S a munkám során igyekszem átadni mindazt, amit az elmúl években megértettem a világról
Mindezt úgy, hogy az érthető és befogadható legyen. Lehántva minden kultúrális sallangot, de a tanítások lényegi elemeit megtartva.
Amihez természetesen az is hozzátartozik, hogy mindenkinek meghagyom a saját hitét, s nem kezdek el senkit sem téríteni.
Inkább Hale Dvwoskin nyomdokain járva igyekszem megmutatni a világ sokszínűségét, segítve a nehézséget okozó belső akadályok elengedését.
Mert amikor meglátjuk azt, hogy hogyan tesszük az életünket nehézzé és bonyolultá, akkor vagyunk képesek igazán azt meg is változtatni.
Ha azt szeretnéd, hogy valaki simogassa a lelked, nem én vagyok a te embered.
Ha azt szeretnéd, hogy motíváljalak s lelkesítselek, akkor is jobb, ha mást keresel.
Ha viszont ahhoz kell az inspiráció és támogatás, hogy elengedd a nehézségeid, belső nyugtalanságod forrását, akkor bízvást számíthatsz rám.
Őszintén és egyenesen mindig meg szoktam mondani azt, amit látok, s mindig meghagyom a szabad választást, hogy a meglátásaimmal mindenki azt csináljon, amit akar.
Egyszerűen azért, mert tudom, hogy ahogyan én látom a világot, az nem mindenkinek befogadható.
Éveken át bevettem azt, hogy minden megváltoztatható, csak akarni kell.
Ami szép és jó, meg sokaknak hitet ad, de a valóság ennél prózaibb.
Mert az, hogy bárki bármit meg tud változtatni az életében, az egyszerűen nem igaz.
Akiknél a mentális és érzelmi nehézségek átvették az irányitást, s mindenben csak a nehézséget látják, s nem képesek a mindennapok szintjén jól működni, annak mindaz, amit leírok ezen az oladon túl nagy ugrás.
Felismerhetik, hogy amit leírok, az rájuk is igaz. De mivel nem tudnak a mélyére nézni az életüknek, csak egy okká és igazolássá válik számukra ahhoz, hogy miért érzik magukat rosszul. S miért kell még mindig mások támogatását igénybe venniük.
Épp ezért akik ilyen mentális állapotban vannak, azoktól mindig azt kérem, hogy keressenek egy pszichológust vagy egy pszichiátert, mert ők azok, akik nekik tudnak segíteni.