Az önismeret fejlesztése egy olyan folyamat, mely jó pár ponton úgy félre mehet, hogy észre sem vesszük. S az eredmény nem az lesz, amit igazából szeretnénk.
Ebben az írásban azt vesszük sorra, mitől mehet félre az önismereti munka, mik az alapvető csapdák és buktatók, melyeket ha nem ismerünk, azzal azt érjük el, mintha egy labirintusban botladoznánk.
Amivel nincs baj, ezekbe bárki óhatatlanul belecsúszhat. Csak az nem mindegy, mikor veszed ezeket észre, s hogyan tudsz ezekből egyedül vagy segítséggel kimászni.
Mert ezen csapdák okai bennünk vannak, s képesek lassan, észrevétlenül eltéríteni minket a lényegtől. Ha viszont ezekről tudsz, könnyedén kikerülhetjük őket, mert a megcsúszás jelei nagyon egyértelműek.
A tudatosság álcája
Járunk az önismereti úton, felismerünk pár hibát az életünkbe, s igyekszünk kijavítani őket. S még az eredmény is látszik, jobbá válik az életünk, s ebbe simán belelazulunk.
Azt hisszük, jól csináljuk az életünket: meditálunk, figyeljük a gondolatainkat, de közben nem látjuk meg a fő törekvéseinket.
- belemegyünk a biztonság illúziójának megteremtésébe;
- felveszünk egy szerepet, s a szerint kezdünk élni;
- esetleg tudatosan elkezdünk mindent irányítani az életünkben;
- vagy pont ellenkezőleg, igyekszünk mindenkitől s mindentől egy biztonságos távolságot kialakítani.
Amiben maga a szemlélődés is egy eleme lesz a személyiségünknek, aki mint egy „megfigyelő én” igyakszik elkerülni a bajt az életében. Közben megfeledkezve arról, hogy a valódi jelenlét egy nyitott állapot, mely folyamatosan kapcsolódik a világhoz.
Tudatosság fejlesztése
A kérdés mindig az, egy ilyen helyzetet hogyan lehet észre venni?
- A kulcs a megélésben van. Kapcsolódom, jelen vagyok a helyzetekben, vagy elkülönülök tőle:
- Stresszelünk-e, hogy „nem vagyunk elég tudatosak”?
- Hogyan reagálunk egy váratlan helyzetre, mely felborítja a napunkat?
- Miként éljük meg azt, ha elveszítjük a jelenlétet?
- S mennyi érzelem kiséri azt, amikor igyekszünk ahhoz visszatérni?
Hogyan térjünk vissza jelenbe?
Ülj le csendben, és kérdezd meg magadtól: „Most igazán itt vagyok?”
Ne azért kérdez, hogy válaszolj rá. Hanem azért, hogy a jelenlét fele terelje a pillanatnyi állapotod.
Figyeld meg, miként érzékeled a tested, hol feszül, hol bizsereg, hol zsibbad? S csak figyeld.
Eközben csak engedd meg, és figyeld, ahogyan a lélegzeted magától áramlik. Anélkül, hogy azt tudatosan irányítani próbálnád.
A jelenlét elvesztése
Az alapvető elképzelés sokaknál, hogy a mindennapi gyakorlás hozza az eredményeket az önismereti úton. De a valóság picit összetettebb
Az önismeretnek három összetevője van, s a legfontosabb az egymásra épülés miatt a harmadikon van. Ami történetesen a legtöbb időt is igényli
- A kiinduló pont magának az önismeret céljának a megértése. Ez adja az egész folyamatnak az alapját. Ha ez nem világos, akkor minden másról hiába beszélünk.
- A gyakorlati rész, a mindennapos gyakorlás egyik fele, amikor nyugodt körülmények között elkezdjük a jelenlét állapotát megtapasztalni, s az elmélyíteni.
Illetve ezen tapasztalatokra felépíteni egy gyakorlatsort, mely a tudatos jelenlét gyakorlatán vezet minket végig. - A legnehezebb pont, a jelenlét állapotát bevinni a mindennapokba, a mindennapi helyzetekben jelen lenni akkor is, amikor épp nem minden úgy jön össze, ahogy mi azt szeretnénk, vagy ahogy elterveztük.
A mindennapok tudatossága
Ha be akarjuk vinni a mindennapjainkba a tudatosságot, akkor van pár olyan szokás, ami ezt elég meg tudja nehezíteni.
- Egy konfliktushelyzetet nem tudunk békésen rendezni;
- Úgy sétálni, utazni, hogy csak pörögnek a gondolataink;ú
- Evés közben habzsolni az ételt;
- Evés közben a telefonunkat pörgetni;
- Vagy a WC-n ülve tenni ugyanezt.
Megélni a pillanatot
Minden apró helyzet megélése egy világot nyithat ki számunkra.
Dan Millmann a Békés harcos útja c. könyvében van egy jelenet, ahol rálát arra, hogy egy parkban ezernyi dolog történik egyszerre.
Amit a legtöbbszőr nem tudunk érzékelni, mert annyira tele vagyunk gondolatokkal és érzésekkel, hogy nem marad rá tér bennünk, hogy észre vegyük.
Ehhez segíthet hozzá, ha apró, hétköznapi mozdulatokat elkezdünk tudatosítani:
- ahogy egy kulcsot elfordítunk egy zárban;
- ahogy megfogunk egy kilincset, és lenyomjuk azt;
- ahogyan bevesszük a szánkba az ételt;
- ahogyan megrágjuk az ételt;
- ahogyan lenyeljük azt;
- ahogyan vizet iszunk;
- ahogy megemelünk egy tányért;
- Stb.
Figyeljünk a megjelenő érzetekre, érzésekre és gondolatokra. Illetve arra, ahogy ezek változnak.
A test jelezne, de nem tud
Az önismereti munka egyik legnagyobb félreértése, hogy arra keressük a választ, hogy milyenek vagyunk, s nem azt, hogy kik vagyunk valójában.
Ennek alapja már gyerekkorunkban kialakul. A legtöbb kisgyerek ösztönösen arra keresi a választ, hogy ki ő valójában, s mi a szerepe neki ebben a világban.
Csak a fókusz félre megy, mert bármilyen visszajelzést kap a környezetétől, mindig azt kapja meg, hogy a környezetében élők milyennek látják őt a saját szemüvegükön keresztül. Ami hát nem pont ugyan ez.
S ez a minta rögzül, az összes következményével együtt. Például azzal, hogy a gondolatok kerülnek előtérbe, míg a testi érzetek és az önreflexió háttérbe.
A sokan azzal próbálják az önismereti munkát megspórolni, hogy „önismereti tesztek” alapján próbálnak magukról kialakítani egy működőképes énképet, amivel jól elboldogulnak a világba.
Menekülés a testtől
A baj akkor jön, amikor az életünket befolyásoló ezernyi érzés és érzelem elkezdi formálni az életünket, s azzal nem tudunk mit kezdeni.
Idővel már a test is elkezd jelezni, hogy baj van, de az avval is csak a fejünkben igyekszünk valamit kezdeni, hogy minél kevesebb bajt okozzanak.
Főleg azért mert a kellemetlen érzések és érzetek sokkal intenzívebben tudnak ránk hatni a mindennapok során, mint a gondolatok áradata.
Megjelenik az érzet a testünkben, aminek kapcsán ésszel meg akarjuk érteni, mi okozza azt az érzetet. S ennek az általunk kitalált oknak a megváltoztatásába kezdünk el időt és energiát beletenni.
S örülünk, ha egy kellemetlenségtől meg tudtunk szabadulni.
Mert a testtel csak a baj van.
S ha még a keresztény szemlélet is megjelenik, akkor jönnek az előre gyártott ítéletek sora, hogy:
- rossz
- bűnös
- csak szenvedést hoz
- tisztátalan
- stb.
Érzések leföldelése
De az ítélkezés helyet valami sokkal konstruktívabbat is tehetünk.
Segítsük a testnek, hogy képes legyen megújulni, s kimenjen belőle a feszültség, a görcs, s megteljen picit életkedvvel
Álljunk mezítláb a padlón, s egy percig csak figyeljük:
- hol érezzük a testünk súlyát?
- A talpad mely része nyomódik a padlóhoz?
- Mennyire mozog, imbolyog állás közben a test?
- Hogyan korrigál a testünk?
- A test mozgása idővel átalakul-e?
- Mennyire fárad el a test a gyakorlattól?
Ha bátrabbak vagyunk, megtehetjük azt is, hogy kimegyünk egy parkba, s érezzük azt is, ahogyan a föld elkezd hatni a testre.
S azt is megnézhetjük, hogy maga a tény, hogy mezítláb vagyunk egy parkban (mondjuk egy hűvösebb időben), milyen gondolatokat hoznak föl belőlünk.
Majd egy ilyen élmény után nézzük meg azt, miként reagál rá a testünk a működésével. Mennyire tudunk este elaludni, s milyen lesz az esti alvásunk.
Trauma, dráma, szenvedés
Hogy egy klasszikust idézzek:
Üdvözöllek a valós világban
Ezt Morfeus mondta Neonek a kék pirula bevétele után. Ami után elkezdte megismerni azt, hogyan működik az a világ, ami a korábbi illúziót létrehozta az életében.
A trauma az az életesemény, amit nem tudtunk feloldani, s nem is tudtunk segítséget kapni hozzá. S ebbe nem csak a NAGY horderejű dolgokra gondolok, hanem azon aprókra is, melyekre már nem is emlékszünk.
S melyek lenyomata ott van a tudatalattinkban s a testünkben, no meg az önkéntelen, nem is feltétlen tudatos reakcióinkban.
A dráma mindaz, amit a traumák hatására átélünk. Az összes olyan helyzet, ahol elakadásaink vannak, az összes olyan helyzet, amit elkerülünk.
S az összes olyan szituáció, mely újra és újra szembe jön velünk, s míg a traumatikus élmény következményét fel nem oldottuk, a helyzet újra s újra ismétlődni fog.
A szenvedés pedig a trauma és a dráma következtében átélt olyan kellemetlenségek, ami folyamatosan nehezebbé és borúsabbá teszi az életünket.
A traumák feloldása
Ha van egy kellemetlen tapasztalatunk, akkor tegyük fel az alábbi kérdést:
- Hol van a testembe beragadva az a trauma, ami ezt okozza?
Nem kell a válaszon agyalni, egyszerűen az első feljövő gondolatot kövessük.
- Ha képesek vagyunk, érintsük meg ott a testünket a kezünkkel, s figyeljünk arra a pontra egy picit.
- Hagyjuk, hogy a test azon a ponton ellazuljon és oldódjon.
- Ha az nekünk segít, képzeljük el azt, hogy belélegezzük mindent, ami segít a trauma feloldásában, s a kilégzésnél a trauma egy része a lélegzetünkkel együtt távozik.
Inkább a figyelmen legyen a hangsúly, mint a mentális képen. S ha úgy érezzük, nyugodtan ránézhetünk arra is, az adott történethez kapcsolódik-e egy másik trauma, s az hol van eltárolódva a testünkben…
Gondolataink béklyói
Van egy elképzelésünk arról, milyenek vagyunk. Ami részben a saját tapasztalatainkból táplálkozik, másrészt pedig a környezetünk visszajelzéseiből.
Aminek a végeredményeként az önképünk egy sok elemből álló, néha egymásnak is ellentmondó hatások összessége lesz. Mi a mindennapi szinten formálni fogja az életünket.
De énképünk, mivel nem teljesen egységes, lesznek olyan pontok, amik ordítanak azért, hogy megváltoztassuk. Amit vagy felülírunk egy megerősítő mondattal, vagy egyszerűen elengedünk, ha ismerjük annak a módját.
A gond nem is ezekkel van, hanem a tudattalan hatásokkal, amelyek sokkal jobban hatnak ránk, mint hinnénk.
- Sokan ismerik a családálltás módszerét, ahol a családunk ezernyi hatásával dolgozunk.
- De az is jelentően formálhatja az életünket, hogy hol dolgozunk, milyen munkánk vagy hobbink van, illetve milyen zenét hallgatunk.
- Az önismereti és az ezo-spiri világ ezernyi, kívülről néha nagyon fura arcairól és szemléleteiről ne is beszéljünk.
Aminek mentén a már említett énképünk, önhittségünk újra virágozhat. S simán azt gondolhatjuk, hogy mekkora királyok vagy királynők vagyunk…
Félreértés ne essék! Nem azért írok erről, mert másoknál zavart ez a megnyilvánulás. Hanem azért, mert nekem is sikerült éveket helyben járnom ilyen helyzetek miatt.
A valódi önismeret tesztje
Sokszor azt hisszük, hogy tudatosak vagyunk. Közben újra és újra belebonyolódunk a gondolatainkba.
Jön az önáltatás, hogy
- „Jó irányba haladok”
- „Én már tudom, hogy…”
- „Egyre jobb vagyok”
- „Én már tudom a titkot”
és a többi, amivel azonosulva építjük a hamis egónkat.
Mi van akkor, ha csak szemléljük a gondolatainkat. Mint felhőket az égen.
- Vannak kisebbek, melyek csak jönnek s mennek.
- Van olyan is, mely látszólag annyira vékony, mint egy fátyol, s a nap simán átsüt rajta.
- Van ami szelet is hoz.
- Valamiből esik pár csepp eső (vagy néhány hó)
- S van ami megdörren, leszakad az ég, akár még sötét is lesz tőle délután kettőkor.
De végül mindegyik vagy továbbáll, vagy feloszlik, s már csak egy emlék marad.
A jelenlét halála
Sajnos ez sokaknál előfordul. Ez a XXI. század legfőbb kihívása. Az okos eszközök képesek a tudatot teljesen eltéríteni a valóságtól, s annak megtapasztalásától.
S az önismereti munka sokkal nehezebbé válik, mert a gyors rövid játékok, a megszerezhető információk áradata, a kommunikáció élménye akkora sikerélményt nyújt, hogy képtelenek vagyunk letenni a telefonokat.
Aztán ha már elfáradtunk, jöhet egy film a youtube-on, a netflixen, vagy valami más szolgáltatónál. A felnőtt tartalmakról nem is beszélve…
S ebből csak a tudatos erőfeszítéseink által tudunk kilépni. Tudatosan lemondva az instant megszerezhető örömökről
Amit a szervezetünk extrán túladagolt dopamin hullámokkal honorál, kialakítva az egyik legdurvább függőséget, amit csak ismerünk.
A jelenlét, mint menedék
A menedék az, ami egy erdőben megvéd a hírtelen jött vihartól, az elázástól, s annak összes következményétől. Nem feltétlen van oldalfala, a lényeg az, hogy teteje legyen, mert az eső többnyire fentről esik.
A mindennapokban, ha már 15 perce kezünkben van a kütyü, kérdezzük meg:
- hol vagyok most?
- Mi az a hatás, ami most irányít?
- Mit szeretnék valójában?
- Mi elől menekülök?
- Hogyan lehetek boldog a kütyü nyomogatása nélkül.
A változás útja
Ott, ahol most vagy, s az a pont, hova szeretnél elkerülni, némi távolságra van egymástól.
A mindennapok, a gyerekkorunk tapasztalatai, a magyar emberek alapszemlélete nem arról híres, hogy segítene bennünket a változásban, a céljaink elérésében.
S amikor egy nemvár baj befigyel, egy egzisztenciális elakadás, egy kapcsolati kihívás, akkor a baj csőstül a nyakunkba szakad.
Egyszerűen nem lehet az önismereti munkát, illetve annak jelentőségét alábecsülni.
Ha valamire ténylegesen igaz a klasszikus állítás, akkor az önismeretre kiemelten igaz, hogy:
Hamarabb ásd meg a kutat,
mint hogy megszomjaznál.
Ami bizony lemondással jár. Néha nem is kicsivel. Amit sajnos mindenkinek egyedül kell végig járnia.
Ha van benne rutinod, pár önhittséget már levetettél magadtól, van gyakorlatod abban, miként kerülj vissza könnyedén a jelenbe akkor is, ha kibillentél a középpontodból, az a nehezebb pillanatokban fog a legtöbbet segíteni.
Addig csak beszél róla az ember (én is csak egy voltam a sok okostojás közül…).
De amikor szembejött egy életveszélyes egészségügyi állapot, pontosan láttam a különbséget, mit jelent a sok éves tapasztalat s rutin…
S onnantól érdemben elkezdtem máshonnan látni az életem. Mert az a tapasztalat sok mindent megváltoztatott bennem.
Ha képes vagy ránézni az életedre, s látod, hogy párszor megcsavart az élet, akkor van egy jó ajánlatom. Ne várj addig, míg totálisan elsodornak az életed kihvásai. Hanem
hívj fel telefonon:
(És adj egy új, minőségileg más irányt az életednek
az elkövetkező pár hónapban.)
Ki mondja mindezt?
Matits Viktor (Maci)
önismereti mentor,
elengedés tanár
Melyben ugyan a nehézségek és a kihívások nem szűnnek meg, de nem is tesznek minket egy érzelmi és mentális hullámvasútra.
Mindezt egyszerűen, könnyen és realíve gyorsan.
Teszem azt annak ellenére, hogy nem vagyok
sem pszichiáter.
Csupán egy gyakorló buddhista, aki a tudatosság útját járja több, mint 25 éve. S a munkám során igyekszem átadni mindazt, amit az elmúl években megértettem a világról
Mindezt úgy, hogy az érthető és befogadható legyen. Lehántva minden kultúrális sallangot, de a tanítások lényegi elemeit megtartva.
Amihez természetesen az is hozzátartozik, hogy mindenkinek meghagyom a saját hitét, s nem kezdek el senkit sem téríteni.
Inkább Hale Dvwoskin nyomdokain járva igyekszem megmutatni a világ sokszínűségét, segítve a nehézséget okozó belső akadályok elengedését.
Mert amikor meglátjuk azt, hogy hogyan tesszük az életünket nehézzé és bonyolultá, akkor vagyunk képesek igazán azt meg is változtatni.
Ha azt szeretnéd, hogy valaki simogassa a lelked, nem én vagyok a te embered.
Ha azt szeretnéd, hogy motíváljalak s lelkesítselek, akkor is jobb, ha mást keresel.
Ha viszont ahhoz kell az inspiráció és támogatás, hogy elengedd a nehézségeid, belső nyugtalanságod forrását, akkor bízvást számíthatsz rám.
Őszintén és egyenesen mindig meg szoktam mondani azt, amit látok, s mindig meghagyom a szabad választást, hogy a meglátásaimmal mindenki azt csináljon, amit akar.
Egyszerűen azért, mert tudom, hogy ahogyan én látom a világot, az nem mindenkinek befogadható.
Éveken át bevettem azt, hogy minden megváltoztatható, csak akarni kell.
Ami szép és jó, meg sokaknak hitet ad, de a valóság ennél prózaibb.
Mert az, hogy bárki bármit meg tud változtatni az életében, az egyszerűen nem igaz.
Akiknél a mentális és érzelmi nehézségek átvették az irányitást, s mindenben csak a nehézséget látják, s nem képesek a mindennapok szintjén jól működni, annak mindaz, amit leírok ezen az oladon túl nagy ugrás.
Felismerhetik, hogy amit leírok, az rájuk is igaz. De mivel nem tudnak a mélyére nézni az életüknek, csak egy okká és igazolássá válik számukra ahhoz, hogy miért érzik magukat rosszul. S miért kell még mindig mások támogatását igénybe venniük.
Épp ezért akik ilyen mentális állapotban vannak, azoktól mindig azt kérem, hogy keressenek egy pszichológust vagy egy pszichiátert, mert ők azok, akik nekik tudnak segíteni.