Az önismeret útja nem egy jobb személyiség kialakítását célozza meg, hanem annak felfedezését, hogy kik is vagyunk valójában.
Útközben felfedezhetjük a nehézségeink forrását, ráláthatunk érzéseink, gondolatain és cselekedeteink hatására épp úgy. Mint azon pontokra, ahol nem teljes az életünk, s valami hiányzik.
Az önismeret egy út, ami nem a tökéletes önmagunk felé vezet, hanem a bennünk lévő lehetőségek felfedezéséhez.
De ahhoz, hogy igazán értehető legyen az, amit itt bemutatok, mindenképp olvad el az önismeret céljáról írt bejegyzésem, hogy világos legyen, mit is értek önismeret, illetve önismereti út alatt.
Érzelemink hullámai
Amikor a düh, a vágy vagy akár a félelem ránk tör, gyakran úgy érezhetjük, el kell nyomnunk vagy meg kell oldanunk a helyzetet. Mert ezt tanultuk el gyerekként a szüleinktől vagy a környezetünktől.
Ennek oka, az érzelmek úgy hatnak ránk, mint a csésze forró távé – ha megragadjuk, égő fájdalmat érzünk.
És pontosan ugyan ez van az érzésekkel is – ha ellenállunk nekik, akkor elkezdenek hatni ránk, s megnehezítik a mindennapjainkat.
Visszatérve a kávé analógiára, ha megengedjük a csészében lévő italnak, hogy a saját erejéből (hőjéből) veszítsen, természetes módon megszelídül, s akár még a hasznunkra is válhat.
S pontosan ugyan ez történhet az érzéseinkkel is, melyekre ha nem ugrunk rá, nem reagálunk rájuk hevesen, akkor még támogathatják is az életünkben a céljaink elérését.
Az a mód, amivel képesek vagyunk kialakítani a fenti folyamathoz szükséges távolságot, éber jelenlétnek, másnéven szemlélődő jelenlétnek nevezzük.
Aminek révén szabaddá válhatunk az érzések mindazon hatásától, emly a mindennapjainkat szétzilálják.
Mert az érzések nem mások, mint energiaáramlások, amelyek át akarnak folyni rajtunk, mint víz a patakmedren. S minél több akadályba ütközik, annál lassabb lesz ez a folyamat, s annál több ponton alakít ki bennünk elakadásokat.
A test üzenetei
Amikor egy helyzetben a vállaink görnyedtekké válnak, vagy az öklünk magától összeszorult, azok nem a véletlen művei.
Korábbi lelki/érzelmi sérülések nyomai ezek, melyek megmutatják, hogy az adott helyzethez kapcsolódik valami kellemetlen emlék, történet.
Tipp: Ha fura testtartást érzékelünk magunkon, csak kérdezzünk meg magunktól: Mi lenne akkor, ha ezt a testtartást most megváltoztatnám?
Erre a kérdésre ne akarjunk ésszel válaszolni, csak figyeljük azt meg, milyen mozgás indul meg bennünk, s azt kövessük.
Tipp2: Ha szeretnénk ezt a gyakorlatot tovább vinni, feltehetünk egy második kérdést is: Mi lenne akkor, ha elengedném az összes olyan érzelmi emléket, ami miatt ezt a fura testarttást felvettem?
Gyakorlat: Ha a test jelzéseivel szeretnénk rendszeresen dolgozni, vonuljunk félre egy rövidebb időre, s figyeljük meg a testünket, hogy hol feszül, hol bizsereg, hol zsibbad. S kérdezzük meg:
- Mi lenne akkor, ha ez a fura érzés elmúlna?
- Mi lenne akkor, ha elengedném az összes olyan érzelmi emléket, ami miatt ezt a fura testérzet megjelent?
A gondolatok áradata
A sokféle érzéshez sokféle gondolat is társulhat. Éppen ezért egy rakás olyan gondolat akadályozhat minket, melyeket igaznak válünk, de nem feltétlen azok.
S a gondolatok pont olyan automatikusan jelennek meg, mint a reggeli kávéfőzés apró, csak ránk jellemző mozdulatai.
De gondolatok megélése nem állandó, mindig van ezeknek egy picit egyedi módja, ami nagy különbségeket tud okozni hosszabb távon.
S ezt könnyedén le is tesztelhetjük.
Vegyünk elő egy olyan gondolatot, amit nagyon igaznak érzünk magunkkal kapcsolatban. Lehet az bátorító, vagy épp negatív, de lehet akár egy megerősítő mondat is. De ne legyen túl hosszú.
Majd írjuk le ezt a gondolatot három különböző színű tollal.
Ha elkészültünk, nézzük meg azt, mennyire hasonlít a három, tartalmilag teljesen azonos mondat írásképe.
A különbség oka abban rejlik, hogy a színek különböző érzésekhez kapcsolódnak, s azok hatnak a tapasztalataink megélésére is.
De ennek nem feltétlen kell így lennie…
Belső rugalmasság
Amikor képesek vagyunk az érzéseinket és gondolatainkat úgy szemlélni, hogy már nem ragadnak el magukkal, akkor egy nagyszerű dolog történik velünk.
Képesek leszünk az automatikus reakcióink helyett tudatosan formálni az életünket. Mert a tapasztalás és a reakció között megjelenek egy olyan tér, mely ezt a fajta szabadságot megadhatja nekünk.
Ez az a képesség illetve működésmód, amit eredetileg proaktivításnak nevezett Stephen R. Covey: A kiemelkedően eredményes emberek 7 szokása című könyvében 1991-ben.
Ma már ez a szó elcsépelt, ezernyi helyzetben találkozhatunk vele. S a fő üzenet ezen szó használatakor, hogy tegyél valamit, amivel egy lehetséges bajt el tudsz kerülni, meg tudsz előzni.
Amihez sok esetben valamilyen (üzleti) ajánlat is társul, de láttam már példát arra is, hogy a proaktivitásra hivatkozva valaki jézushoz való megtérésre buzdított.
Amivel kapcsolatban mindig azt javaslom mindenkinek, hogy az ajánlatra nézzen rá proaktívan, felmérve az őt befolyásolni igyekvő hatásokat is. S ha a történet nem az övé, akkor bátran mondjon az ajánlatra nemet.
Az elengedés művészete
Ha képesek vagyunk minimális távolságból ránézni az érzéseinkre és a gondolataink, akkor kezdődhet el a világunk megújítása.
Az életünk olyan, mint a ház, kisebb-nagyobb szobákkal, lomokkal, kosszal és értékes, megőrzendő részekkel.
Amikor ránézünk az életünkre, s szeretnénk egy minőségibb életet, meg kell néznünk minden olyan élethelyzetet, amivel gondjaink vannak.
S kitenni mindent, ami az életünket nehézzé teszi. Lépésről lépésre. Megértően és kellő tapintattal, mint amikor egy madarat engedünk el.
Ezt egy életen át kell játszani
Az életünk folyamatosan változik. A külső körülmények, a gazdasági helyzet, az időjárás, az eszközeink, részben a kapcsolataink.
Amik hatására mi magunk is változni fogunk. Van, aki nagyon, s van, aki kevésbé. De a változás nem elkerülhető.
S a változások kapcsán nem kell feltétlen nagyon nagy dolgokra gondolnunk!
- Pár éve megszűnt az a hely, ahova korábban eljártunk a párommal ebédelni. Ma már máshova járunk enni.
- Az étkezési szokásaim, egy hosszabb covidos időszak után, átalakultak. Kevesebbet eszem, s inkább levest, mint másodikat választok.
- Van a páromnak egy régi Mitsubishije, s olyan emberhez visszük szereltetni, aki sokkal jobban ért ehhez a márkához, mint a korábbi szerelő.
Ezen változások nyilván a mindennapi ritmusom, például a közlekedésem is átalakították.
S ezen változások mögött volt kényszerű alkalmazkodás épp úgy, mint tudatos törekvés.
Például a régi szerelő már nem akart egy öreg kocsival bíbelődni, s volt egy olyan hibája, amivel nem is tudott mit kezdeni. Ezért is kezdtünk el másik szerelőt keresni.
A tudatalatti átalakulása
A tartós változás nem a kognitív döntéseken múlik. Az csak szép elmélet, hogy eldöntöd, mit akarsz, s attól az életed majd átalakul.
Ha a tudatalattiból feljövő benyomások felülírják a döntéseidet, akkor bizony a tudatalattiban eljött egy alapos nagytakarításnak az ideje.
Mint amikor a számítógép nem működik rendesen, s elindítunk rajta egy vírusírtó. S elkezdi kitörölni a nem megfelelő részeit a rendszernek.
Az önismeret ehhez azért kell, mert ha nem látod azt, mi nem működik rendesen az életedben, akkor nem tudod azt, minek kapcsán kezd el a nehézségeid okát megkeresni.
A kis lépések ereje
Az igazi változás nem nagy ugrásokban történik, hanem rengeteg pici apró lépések egymásutániságában.
- Amikor a jelenlét gyakorlatát, a mindfulnesst gyakorlod, akkor mindig az a cél, hogy azt meglásd, milyen gondolat zökkent ki a jelenét állapotából.
- VAGY mi az a tevékenység, ami automatikusan kizökkent a jelenlét állapotából.
S amikor meglátod, hogy mi akasztja meg az életed, akkor a figyelmünket addig azon a témán tartjuk, amíg az ki nem simul.
Ha csak össze-vissza ugrál a tudatunk új és új dologba belekapaszkodva, az nem jelenlét. Abból nem lesznek felismerések.
Ezért van a mindfulness gyakorlatoknak egy viszonylag kötött sorrendje, hogy a zabolátlan tudatunk lépésről lépésre hozzászokjon a jelenlét állapotához.
S utána képesek legyünk elkezdeni a tudatalattiból kiszedegetni a nehézségeket okozó történeteket.
Út egy jobb élet felé.
Az önismereti munkának van egy 5 lépéses rendszere, amit használok. Amikor az elengedést tanítom egy hétvégi workshopon, akkor semmi mást nem tesszünk, mint ennek az útnak a lépéseink megyünk végig.
Ráadásul kétszer
Előszőr csak azt megvizsgálva, miként működik a személyiségünk, miben akad el, miként lehet könnyedébben élni a külső szinten az életünket.
Mindezt rengeteg gyakorlatias példán keresztül és közös gyakorlással megtűzdelve.
A második napon pedig a tudatalatti működését, s annak hatásait vesszük sorra. Az picit másképpen van összerakva, de az is nagyon hatékony s sok változást hozó tapasztalatot ad.
Mindig azt kérem a résztvevőktől, hogy két napig csak kövessék azt, amit mutatok, s ígérem minden egyértelmű és világos lesz a második nap végére.
Az első nap főleg az önreflexió van a fókuszban, s az elengedés kevésbé hangsúlyos. Míg a második napon inkább az elengedés van a fókuszban, s az önreflexió inkább csak elindítója az elengedésnek.
Mert az egész workshop alatt nem tudás megszerzése a fontos (annak összefoglalóját a workshop után minden résztvevő megkapja). Hanem az, hogy ránézzünk az életünkre, s elkezdjük kiszedni belőle mindazt, ami a zűrt, a bajt s a zavart okozza az életünkben.
Mindezt úgy, hogy tudatosan túllépünk a kognitív megközelítések természetes korlátjain.
Amitől fokozatosan elengedjük a felesleges terheket, mint egy hosszú utazásra túlcsomagolt bőröndöt.
Ki mondja mindezt?
Matits Viktor (Maci)
önismereti mentor,
elengedés tanár
Melyben ugyan a nehézségek és a kihívások nem szűnnek meg, de nem is tesznek minket egy érzelmi és mentális hullámvasútra.
Mindezt egyszerűen, könnyen és realíve gyorsan.
Teszem azt annak ellenére, hogy nem vagyok
sem pszichiáter.
Csupán egy gyakorló buddhista, aki a tudatosság útját járja több, mint 25 éve. S a munkám során igyekszem átadni mindazt, amit az elmúl években megértettem a világról
Mindezt úgy, hogy az érthető és befogadható legyen. Lehántva minden kultúrális sallangot, de a tanítások lényegi elemeit megtartva.
Amihez természetesen az is hozzátartozik, hogy mindenkinek meghagyom a saját hitét, s nem kezdek el senkit sem téríteni.
Inkább Hale Dvwoskin nyomdokain járva igyekszem megmutatni a világ sokszínűségét, segítve a nehézséget okozó belső akadályok elengedését.
Mert amikor meglátjuk azt, hogy hogyan tesszük az életünket nehézzé és bonyolultá, akkor vagyunk képesek igazán azt meg is változtatni.
Ha azt szeretnéd, hogy valaki simogassa a lelked, nem én vagyok a te embered.
Ha azt szeretnéd, hogy motíváljalak s lelkesítselek, akkor is jobb, ha mást keresel.
Ha viszont ahhoz kell az inspiráció és támogatás, hogy elengedd a nehézségeid, belső nyugtalanságod forrását, akkor bízvást számíthatsz rám.
Őszintén és egyenesen mindig meg szoktam mondani azt, amit látok, s mindig meghagyom a szabad választást, hogy a meglátásaimmal mindenki azt csináljon, amit akar.
Egyszerűen azért, mert tudom, hogy ahogyan én látom a világot, az nem mindenkinek befogadható.
Éveken át bevettem azt, hogy minden megváltoztatható, csak akarni kell.
Ami szép és jó, meg sokaknak hitet ad, de a valóság ennél prózaibb.
Mert az, hogy bárki bármit meg tud változtatni az életében, az egyszerűen nem igaz.
Akiknél a mentális és érzelmi nehézségek átvették az irányitást, s mindenben csak a nehézséget látják, s nem képesek a mindennapok szintjén jól működni, annak mindaz, amit leírok ezen az oladon túl nagy ugrás.
Felismerhetik, hogy amit leírok, az rájuk is igaz. De mivel nem tudnak a mélyére nézni az életüknek, csak egy okká és igazolássá válik számukra ahhoz, hogy miért érzik magukat rosszul. S miért kell még mindig mások támogatását igénybe venniük.
Épp ezért akik ilyen mentális állapotban vannak, azoktól mindig azt kérem, hogy keressenek egy pszichológust vagy egy pszichiátert, mert ők azok, akik nekik tudnak segíteni.