
Minden life coaching folyamat célja, hogy elérjük azt az állapotot,
amikor a cselekedetek, a gondolatok és az érzések a célunk eléréséhez hozzásegítenek.
Ennek a folyamatnak van 5 lépése, amivel a változás sokkal egyszerűbbé tehető:
- a saját helyzetük, elakadásuk pontos megértése;
- a belső akadályok átformálása;
- a saját képességeid és lehetőségeid feltérképezése;
- ezek tudatos alkalmazása; s
- a tényleges cselekvés megtétele.
Ha ezek közül a bármelyik kimarad, az a végeredményt nagyban leronthatja.
Érzések és gondolatok
A fenti öt lépés sokkal jobban kapcsolódik az érzelmi állapotainkhoz, mint elsőre gondolnánk. Mert az érzéseink, a gondolataink és a cselekedeteink egy egységet alkotnak, s nem önmagunkban jelennek meg.
Ez annyira igaz, hogy a közös munka során meg is szoktam mutatni, melyik lépésnek melyik érzelmi működés feleltethető meg.
Tudom, hogy sokan szerint a siker csak a döntésünkön és a kitartásunkon múlik.
Ami szép és jó, de a valóság nem ennyire egyszerű. Mert az ember bonyolult.
Sok esetben azt láttam, hogy már a működőképes döntéseket meghozni sem megy mindenkinek. Azok mentén cselekedni meg azán végképp sok kihívást jelen a mindennapokban.
Az életünk tapasztalatából, illetve a családi mintáinknak köszönhetően rengeteg olyan tudatalatti mintával rendelkezünk, melyekre sok esetben nem vagyunk tudatosak. S melyek időről időre öntörvényűen átrendezik az életünket.
Ha ezekre nem nézünk rá, s nem kezdjük őket átalakítani, akkor az időről időre megjelenő krízisek nem fognak megszűnni.
Csak túléljük őket, s mivel érdemben nem változott semmi, megyünk egyenest a következő kritikus élethelyzet felé.
Az elakadások feloldása
Ahhoz, hogy a döntéseink hatására elérjük a céljainkat, érdemes az érzéseinket is a céljainkhoz igazítani. Mely egy szisztematikus, néha elég időigényes munka.
Mindenkiben van egy kép, hogy hogyan működik a világ. S amíg rá nem látunk az elképzeléseink hiányosságaira és ellentmondásaira, addig a belső munka picit a sötétben tapogatózáshoz hasonlít.
Ép ezért szoktam a tudatosítás lépéseivel rengetget foglalkozni. Ami a saját pillanatnyi nézőpontjaid felfedezésére irányul, s nem az én „okoskodásom” elfogadására.
Ami nem egy esetben azzal is jár, hogy a fájó pontjaidra is rá kell nézni. Aminek meg van módja, hogy ne legyen túl fájdalmas és megterhelő.
Ezzel párhuzamosan igyekszem a megjelenő ezernyi gondolat és érzés között is rendet vágni, mert mint tudjuk sok beszédnek sok az alja. S ez igaz az érzésekre és gondolatokra is.
Life coaching online
25 éve dolgozom emberekkel.
Rengeteg élethelyzettel találkoztam az évek alatt, jóval s rosszal egyaránt. Láttam a jómódú és a gazdag emberek világát épp úgy, mint a nehézségekkel küzdőkét.
Alapvetően magántanárként dolgoztam a covid megjelenéséig, s evvel párhuzamosan rengeteg minden mást is csináltam.
Kezdve a fekete mosogatástól és az éjjeli őrködéstől a futárkodáson keresztül a gazdasági elemzésig és a törvényjavaslatok véleményezéséig bezárólag rengeteg mindennel.
Ugyan sok mindent megtanultam az életem során, ismerek tucatnyi módszert s megközelítést is. De a munkám alapja a sok év alatt megszerzett megtapasztalt. Ami sokkal életszerűbb, mint a könyvekben található példák.
Mert amit megtapasztaltam, azoknak a hátterét is ismerem.
Melyek sokkal többet adnak hozzá a történésekhez,
mint egy szép elmélet egy steril történeten át bemutatva.
S ezek ismeretében tudok a külső és a belső átalakulásban is segíteni másoknak, mert rengeteg olyasmivel is találkoztam, amire elsőre nem is gondoltam, hogy egyáltalán létezik.
Évekig jártam családállításra is, ami megint csak jó iskola volt nekem arra, hogy bele tudjak helyezkedni mások pillanatnyi helyzetébe, s annak tapasztalatába és következményeibe.
Épp ezért az egész munkám az ítélet mentességre épül.
Mert szinte mindenkinek vannak olyan szokásai,
amiből idővel gond és baj származhat (nekem is).
A munkám során a kérdés mindig az,
hogy mi mást tehetsz innentől,
hogy jobbá váljon az életed.
Fontos megjegyzés
***A life coaching mentáliasan egészséges embereknek szól, mivel sok esetben a folyamat érinti a létünk alapjait is.
Nem helyettesíti, nem váltja ki a pszichoterápiát, illetve az orvos által javasolt gyógyszer szedést.
Épp ezért mentális problémákban, súlyos személyiségzavarban, pszichés megbetegedésekben szenvedőknek nem ajánlott.***
Mert a life coaching lényege, hogy szembenézz az életeddel, s annak működésével. Amit a mentális zavarokhoz kapcsolódó heves érzelmi és mentális reakciók (ellenállások) ellehetetlenítenek.
Mikor érdemes life coach segítségét kérni?
Íme pár lehetséges példa (a teljesség igénye nélkül):
- Ha nincs a környezetedben olyan ismerős, akivel meg tudod osztani a nehézségedet.
- Ugyan kértél tanácsot a környezetedben, de a kapott válaszok nem voltak testhezállók.
- S szükséged van egy olyan külső nézőpontra, amiben nincs elfogultság.
- Elértél az életedben egy pontra, s nem tudsz tovább lépni.
- Vagy úgy elakadtál, hogy azt egyedül nem tudod feloldani.
- Egy nehéz döntés előtt állsz.
S jó lenne a döntésben, illetve annak véghezviteléhez egy mentor. - Rendszeresen pénz vagy idő zavarba kerülsz.
- A kapcsolataid válnak időről időre zűrössé, zavarossá.
Online life coaching keretei
Az előre megbeszélt időpontban az ülések google meet alkalmazáson keresztül történnek.
Időpont egyeztetés:
Az online life coaching ülés előre egyeztetett időpontban történik. Időpontfoglalás lehet telefonon, vagy egy online coaching alkalom végén.
Ár:
Minden találkozó 60 perces, mely 15000 forintba kerül.
Annak árát előre kell elutalni, aminek módjáról az időpontegyeztetés során szoktam tájékoztatást adni.
Késés:
A coaching alkalom a megbeszélt időpontban elkezdődik. A késés mindig a késő felelősége, annak összes következményével együtt.
Lemondás:
Online coaching alkalom lemondása a lefoglalt időpontot megelőző minimum 1 nappal (24 órával) van lehetőség.
Mire vársz?
Ha te is változtatnál az életeden,
felhívj fel a
20/249-7326-os
telefonszámon,
és keresünk egy alkalmas időpontot,
hogy elkezd az életed megváltoztatni.