A siker és a kudarc oka

Az elmúlt 25 évben azt figyeltem meg, hogy az ismerőseim egy része tudatosan haladt az életben, míg mások, köztük én is sokáig, egy helyben toporogtak…

A fő különbség az volt, hogy akik haladtak előre az életükben, azoknak az életét a gondolataik és az érzéseik támogatták. Míg akik toporogtak, azoknak a gondolatai és az érzései kaotikusak voltak, nem egyszer szabotálva a céljaik elérését.

Úgy döntöttem, hogy addig nem nyugszom, míg meg nem találom annak a módját, amivel ezt fel lehet oldani.
Rengeteg mindent kipróbáltam, de a kezdeti lelkesedésem után mindig fel kellett ismernem azt, hogy a módszereknek vannak korlátjai.

Mentálisak és érzelmiek

Ennek következtében amikor rátaláltam az érzések és gondolatok elengedésének technikájára, már alapból óvatos voltam.

Néztem az oktatóanyagot, s azt gondoltam, hogy a felvételen szereplők színészek csak eljátsszák azt, hogy pár kérdés hatására könnyedek, örömteliek és felszabadultak lesznek.

Azán az első néhány saját próbálkozás után jött a döbbenet. Hogy valami mégis csak változik a módszer hatására.

pont annyira, hogy érzékelhető legyen

Később azt is megtapasztaltam, hogy reménytelen helyzetekből is ki tudtam segíteni a gödörből ezzel a módszerrel másokat.

Arról nem is beszélve, mennyi mindent át tudtam alakítani a saját életemben.

Azt is látom, hogy az érzésekkel és gondolatok nagyfokú önállósággal rendelkeznek.

Az ember képes minden egyes érzéséhez ezernyi gondolatot társítani.

S ezek a gondolatok és érzések ezernyi tapasztalathoz is hozzákapcsolódnak. Melyek folyamatosan generálják, újrateremtik egymást.

Ezért úgy döntöttem, mivel van több mint 20 év gyakorlatom mások segítésében, hogy aki csak nyitott rá, szívesek segítek átformálni az érzelmi és mentális életét viszonylag rövid idő alatt.

Ha neked is jól jönne, hogy az érzéseid és gondolataid ne sodorjanak el unos-untalan, csatlakozz hozzám, s formáljuk át az életünket közösen.

aminek két lépése van

  • az első lépésben ismerd meg annak az alapjait, ahogyan én dolgozom.
  • majd ha a megközelítésem tetszik, jelentkezz hozzám egy próba alkalomra

Az első lépés egy 4 levélből álló információ csomag, amit a lenti adatlapot kitöltve ingyen megszerezhetsz.
Ebben azt írom le, amit mindenképp tisztázni érdemes az elengedéshez (hogy érthető legyen, mit csinálok és főleg miért csinálok).

A próba alkalmakról időről időre szoktam levelet küldeni, amikor személyesen megbeszéljük, mikor lenne neked alkalmas az első találkozó.