Rövid tartalomjegyzék
Cselekvések, testbeszéd: a kifelé mutatott kép
Ugyan a testünk érzetei és a cselekedeteink folyamatosan jelzik belső állapotunkat, de az önismeret során méltánytalanul elhanyagoljuk ennek megfigyelését. Ha megtanulunk odafigyelni ezekre a jelzésekre, rengeteg mindent megtudhatunk magunkról és a működésünkről.
Az önismeret kapcsán a testünk jelzéseit nem azért nem használjuk, mert az nem lenne elérhető, hanem mert megtanultunk átlépni felette. A görnyedt hát, az összeszorított állkapocs, a harmadik kávé délután háromkor mind mind jelzés arról, mi zajlik bennünk, csak éppen senki nem tanított meg minket olvasni belőlük.
Ami gyakorlatilag pont olyan, mint amikor az orvos megvizsgál. Csak mi most nem a szervi elváltozásokat és a működésbeli eltérésekre figyeljük, hanem a bennünk megjelenő érzeteket.
A test mint tükör
Megmutatja azt, kik vagyunk, s azt is, amilyenek.
Figyeljük meg egy napunkat. Hányszor nyúlunk a telefonunkhoz anélkül, hogy tudatosan döntöttünk volna mellette? Hányszor eszünk akkor is, amikor nem vagyunk éhesek, mert a bennünk megjelenő feszültségeket és más kellemetlen érzéseket csillapítani szeretnénk.
De sok más jel is van. A folyamatos WC-re menés, az asztaltól felállás, a „pihentető” telefonos játék vagy a mentális elkalandozás is sok esetben ugyan ezt a célt szolgálja. S amikor ezekre elkezdünk tudatosan figyelni, pontosan megmutatják, mi zajlik bennünk. Még akkor is, ha más jelek erre még nem utalnak.
De ezeket igyekszünk kifele elrejteni, ami egy darabig teljesen jól működik is. De ezek csak egyfajta kompenzációk: s pont ott válnak megkérdőjelezhetővé, ahol igazából valami hiányzik az életünkből.
Mert a test nem hazudik. Csak azt hisszük, hogy el lehet rejteni a jelzéseit.
Miért gond a tünetek kezelése
Amikor a hátfájásra masszázst, a stresszre nyaralást, a fáradtságra energiaitalt keresünk, jellemzően jól érezzük magunkat tőle – de rövid ideig. De a valódi bajok nem változnak meg. S a bajnak a következményei idővel újra megjelennek.
Ez nem azt jelenti, hogy a masszázs vagy a pihenés haszontalan. Azt jelenti, ha csak ezek az eszközöket használjuk, akkor valójában csak a tünetet kezeljük, s nem a bajaink gyökerét.
Az önismeret pont abban segít, hogy felismerjük, mi van a következmények (a tünetek) hátterében. S ez nem csak a test kapcsán igaz, mint majd látni fogjuk.
Idehaza sok esetben a hangsúly szinte mindig a gondolkodáson, a hiedelmeken, a célokon van. A fizikai jelzések legfeljebb a „figyelj a légzésedre” szintig jutnak el (mondjuk egy stresszállapot elmulasztása kapcsán). De az, hogy mit üzennek a testi jelek, az csak akkor kerülnek elő, ha már igazán nagy a baj (s a test megbetegszik).
Pedig az is sokat mondó lehet, amikor a testtartásunk megváltozik, vagy amikor az alvás előtt összeszorul a gyomrunk, ha a másnapra gondolunk.
Önreflexió: ne csináld, hanem figyeld meg
A fizikai szinten az önismeret nem tornagyakorlatokkal vagy légzéstechnikával kezdődik – hanem a figyelemmel. A kérdés nem az, hogy „mit csináljak a feszültségemmel?”, hanem az, hogy „mikor jelenik meg, és mi előzte azt meg?” Mert az sokkal többet elárul az okokról.
Ami segíthet: válasszuk ki azt az egy fizikai jelzést, amelyet a leggyakrabban észreveszünk magunkon (pl. feszes vállak, összeszorított fogak, hasi fájdalom, gyors légzés), és a következő héten csak annyit tegyünk, hogy megfigyeljük, mikor és milyen helyzetekben jelenik meg.
Amit nem kell megváltoztatni, nem kell megmagyarázni – elég „csak“ tudatosítani.
Csupán figyeld meg azt, ami a külső hatások révén benned megjelenik. Anélkül, hogy megragadnánk vagy eltaszítanánk. Ami nem más, mint a mindfulness alapja.
Ettől az önreflexiv, csak magára a megfigyelés folyamatára fókuszáló megközelítéstől az önismeretünk elkezd érdemben átalakulni.
Mert a tények, a valós tapasztalatok elkezdik lecserélni a korábbi, elképzeléseken s elvárásokon alapuló, a külső (nem feltétlen valós) visszajelzéseken alapuló önképünk elemeit.
Gondolataink megfigyelése
Miután a testünk jelzéseire figyelmet fordítottunk, a következő lépés önkéntelen belső gondolataink tudatosítása. Melyek sokszor észrevétlenül futnak a háttérben nap mint nap.
Melyek nagy része nem tudatos döntés eredménye. Hanem olyan begyakorolt sablonokat ismételnek, melyek folyamatosan, újra és újra megerősítik azt, ahogyan látjuk magunkat.
S folyamatosan értelmezik, minősítik és megjósolják a minket érő hatásokat és azok következményeit. Sok esetben tudatosan formálva is azt, amit napról napra megélünk.
Rendszerint keretek közé szorítva mindazt, amit az élettel kapcsolatban lehetségesnek látunk magunkkal kapcsolatban.
Amit a belső monológ nem mond el
Nem mindegy, egy helyzetre hogyan reagálunk. Ha elkésünk, gondolhatjuk azt
- hogy mindig elkésünk;
- hogy pechünk volt, s beragadtunk a dugóba; vagy
- ránézhetünk arra, legközelebb az ilyen helyzeteket hogyan tudjuk elkerülni.
S persze az sem mindegy, hogy az adott szituációban mennyire érezzük magunkat áldozatnak, a körülmények elszenvedőjének. De hogy ezek közül mi fog történni, az nagy mértékben attól függ, mit gondolunk magunkról tudat alatt.
A gondolataink ugyanis sosem pontosan a világot írják le. Hanem annak csak egy részét, rendszerint egy vagy jobb esetben néhány szempont alapján. S ezen tapasztalatok sem pontosak, mert az alapvető önképünk és az értékelésünk, a mások reakciónak figyelembe vétele miatt, biztosan nem lesz pontos.
Mert minden ember reakciója, meglátása a saját szempontjait is tükrözi, s nem csak azt, amit valójában tapasztal.
Egy példa a kínos helyzetek megéléséről
Egy munkahelyen dolgozol, s havonta átlagosan 4 alkalommal szoktál elkésni. Te ilyenkor mindig cefetül érzed magad.
Míg a munkatársad, aki ugyan olyan gyakran késik el, mint te, ezzel teljesen békében van.
Kérdés: Kettőtök közül kit fog az elkésés ténye negatívabban érinteni?
Nem mindenható a pozitív gondolkodás
A sikeres emberek általában sokkal pozitívabbak, mint a nehézségekkel küzdők. Ezért sok esetben azt a javaslatot olvasni/hallani, hogy gondolkodjunk pozitívan, s attól jobb lesz az életünk. Aminek a fő célja, hogy magát az érzékelésünket úgy formáljuk át, hogy sokkal nagyobb részben az előrevivő részeit lássuk meg az életnek, s ne az akadályait.
De ennek megvalósítása nem annyira egyszerű, mint amilyennek elsőre hangzik. Mert a világunk érzékelése, s az arról kialakított kép nagyban függ attól, mit élünk meg a tudatalattinkba.
S ha ezt elkezdjük gyakorlatilag utólag átírni, azzal a bajok oka nem szűnik meg. Mert ezen megközelítés pont olyan, mint amikor az arcon lévő pattanásokat elrejtjük alapozóval elfedni.
Ugyanis a negatív gondolatoknak, mint majd látni fogjuk, sokkal mélyebb okai vannak. S épp ezért ezeket egy egyszerű szokással nem igazán lehet megszüntetni.
Arról nem is beszélve, hogy
Minden negatív gondolat egy tudat alatti jelzés arról, hol vagyunk elakadva
Amit eltüntetni olyan, mint a fejfájás okának feloldása helyett fejfájás csillapítón élni.
Ráadásul ezzel a lépéssel sokszor egy olyan üzenetet is közvetítünk magunk felé, hogy nem vagyunk elég jók. Mert „nem szabadna így éreznem”, „nem így kellene gondolkodnom” – ami egy újabb, felesleges terhet rak ránk. Ahelyett, hogy közelebb vinne minket a felesleges terheink letételéhez.
A másik végletet is sokan ismerik: a folyamatos elemzést, az agyalást. Ami látszólag aktív önismereti munka, de valójában csak kitaposott kör mentén végzett mentális keringés. Mely rendszerint nem vezet el a helyzetek feloldásához, de legalább elvonja az energiánkat a változtatás lehetőségétől is.
A nézőpontjaink néha gátolnak
Amikor tudatosan elkezdjük a tapasztalatainkat más nézőpontból szemlélni, akkor sem mindig jobb a helyzet. Mert kialakulhat az a helyzet, Amit egy sérült alma példáján lehet szemléltetni. Attól, hogy az almát a hibátlan oldaláról nézem, attól még a másik fele sérült marad.
Ami addig nem feltétlen gond, amíg csak egy apró dologról van szó. De egy nagyobb horderejű gond esetén rengeteg időt s energiát fog felemészteni a nehézségek következmények elkerülése. Hogy azzal valamit kezdeni kell.
Magyarul megint oda jutunk, hogy amikor nem akarunk szembenézni a valósággal, s elrejtjük a hibáinkat, abból nem sok jó származik.
Amiről Illyés Gyula a harmincas években megírta, hogy „Növeli, ki elfedi a bajt.”
Személyes példa a gondolkodás negatív hatásairól
9 éves koromban, pár hónap alatt meghíztam. Nem látszódott közvetlen a baj oka, s ugyan picit lassabban futottam az iskolai tesiórákon, de különösebb bajt nem okozott. Amikor nőttem, akkor a hasam lentebb ment, aztán újra kicsit testesebb lettem. miközben rendszeresen sportoltam.
Amikor 25 éves korom után beállt a súlyom 100 és 110 kg közé. S mivel akkoriban is rendszeresen mozogtam, nem igazán izgatott a dolog.
35 éves korom után, egy rutin vizsgálat során derült ki, hogy nagy a baj, mert az egészet egy vírusfertőzés okozta, melynek következtében több belgyógyászati problémám is lett.
Az érzelmeink megfigyelése
Az érzelmek azok a belső jelzések, amelyeket a legnehezebb semleges módon megfigyelni. Mert sok esetben a hatásuk alá kerülünk anélkül, hogy észrevennénk. Az érzések ugyanis képesek az érzékelésünket, a gondolatainkat és a cselekedeteinket is befolyásolni.
Arról nem is beszélve, hogy az érzéseket megfigyelve több százat tudunk egymástól úgy elkülöníteni, hogy azok többé-kevésbé eltérnek egymástól. S ezeket beazonosítani egy igazi mentális kaland, ami sokszor lehet izgalmas és élvezetes, de a helyzetek átformálásához nem mindig visznek minket közelebb.
Ezért az érzelmek megfigyeléséhez egy olyan megközelítésre van szükség, melyet az érzelmi állapotaink, illetve azok hatása csak kis mértékben képes befolyásolni.
Az érzelmek két alaptípusa
Most egy pillanatra úgy tűnhet, hogy ellent mondok önmagamnak. Hisz az előbb több száz érzésről beszéltem, amiknek a kapcsán most azt állítom, hogy csak kettő fajta van. De mindjárt világos lesz, mire is gondolok.
Vannak érzések melyek hosszabb távon elkísérnek minket az életben.
Meghatározzák az életünk alapvető működését, s szinte elválaszthatatlan tőlünk. Nagyjából olyan, mint a fehérneműnk színe. Nem feltétlen látszik, de attól még jelen van az életünkben a legtöbb esetben.
De persze vannak kritikus helyzetek, amikor ezek is megjelennek. Mint ahogy egy piros vagy fekete alsónemű sem feltétlen látszik, kivéve ha egy vékony, világos vagy mintás ruha alá vesszük fel.
Az érzelmek másik része teljesen másként működik. Megjelenik egy kiváltó ok, s az érzéseink ezen tapasztalatokra adott reakciók részei. S olyan intenzitással jelennek meg, hogy esélyünk sincs azokat megfékezni vagy csillapítani.
Pedig ezen megnyilvánulások azok, melyek igazán sok gondot tudják okozni, s aminek a megfékezésre a legnagyobb igény lenne, csak épp ezeket a legnehezebb ott és akkor átformálnál. Mert ezek a gyakran aránytalan reakciók azt jelzik, hogy egy régi minta aktiválódott.
Valami a helyzetben – egy szó, egy hang, egy gesztus – egy korábbi tapasztalathoz kapcsolódik, és az agyunk azonnal a régi válaszmintát hívja elő. Ezt hívják nyomógombnak (olyan külső vagy belső ingernek, amely automatikus érzelmi reakciót váltanak ki).
Nem csak a gyerekkorunk jöhet elő
Sok automatikus érzelmi reakciónk visszavezethető arra, hogy gyerekkorban bizonyos szükségleteinket (pl. biztonság, elismerés, figyelem) nem kaptuk meg. S ezt próbáljuk később, idősebb korunkban bepótolni. De ez csak egy lehetséges ok, s nem az összes.
A látszólag megfékezhetetlen reakciók hátterében sok más is állhat. Például családi minták, közösséghez való igazodás, másoktól átvett érzés. S az így megjelenő érzelmi reakciók következményei érdemben nem különböznek a gyerekkori hiányokból adódóakétól.
De az, ahogyan ezeket át lehet formálni, az igen. Mert:
Az érzelmeink megmutatják, mi a fontos nekünk.
Amire viszont érdemes odafigyelni, hogy ezen felismerések ne váljanak mentségekké, önigazolásokká. Ami miatt úgy érezzük, az érzelmi reakcióinkkal nem tudunk mit kezdeni. Mert ez nem igaz.
Érzelmek csoportosítása
Bárhogyan is legyen, a megjelenő érzések sokféle formája és működése ellenére könnyedén 4+1 csoportba lehet őket szétosztani, mely a kezelésüket is megkönnyítheti.
Ezek alapján az érzéseink hatására:
- Igyekezhetünk eltaszítani mindattól, amit nem akarunk az életünkben megtapasztalni
- Vagy elkezdhetünk eltávolodni a hasonló helyzetektől
- Másrészt megragadhatjuk azt, amit az életünk részének szeretnénk
- De az sem ritka, hogy csak futunk utána, s sosem érjük el
S ezen törekvéseinket több száz érzés kíséri akár alapérzetként (állandósítva a helyzetünket), vagy lobbanásszerűen vannak jelen az életünkben.
De mi a +1 érzelmi állapot?
Abban minden benne van. Az előző 4 fajta reakció, megspékelve egy nagy adag bizonytalansággal, zűrzavarral és kétséggel. Amit a legtöbb esetben csak akkor tudunk igazán jól kezelni, ha elengedjük mindazt, amit az érzelmek kezeléséről megtanultunk.
A három hatás szimfóniája
A fizikai, gondolati és érzelmi tapasztalatok nem különálló területei az életünknek, hanem egyetlen egység részei, melyek egymást folyamatosan alakítják. Az előző három részben külön-külön néztük meg, mit jelez a testünk, mit mondanak a gondolataink, és hogyan működnek az érzelmeink.
De a valóságban ennek a három összetevőnek a hatása sosem jelenik meg önmagában. Hanem egymást erősítik, formálják, és a tapasztalatokra együttesen reagálnak. Ami egy folyamat, mely folyamatosan alakítja az életünket, a sorsunkat.
Amit érdemes alaposan szemügyre vennünk, mert annak személyre szabott működését felismerve képesek lehetünk azt átalakítani vagy akár ki is lépni belőle. Megadva magunknak egy kicsit szabadabb életet.
Egy példa a munkahelyi hatások következményeiről
Reggel, még mielőtt felkelnénk, összeszorul a gyomrunk (testi jelzés). Amit egy gondolat indított el: „ma nehéz nap lesz” (gondolati hatás). Ami gyakran egy érzésből jelenik meg – talán szorongásból (érzelmi összetevő), amit már napok óta hordozunk.
A munkahelyen aztán valaki megjegyzi (ami beindít egy nyomógombot), hogy egy feladatot másképp kellett volna csinálni. Amitől a gyomrunk újra reagál (újabb testi jelzés). S aminek hatására beindul a fejünkben a belső kritikus: „Persze, megint én rontottam el!” (újabb gondolati hatás)
Mire este hazaérünk, az egész napunkat átjárta a feszültség (állandósult testi jelzés). Nem azért, mert valami nagy dolog történt. Hanem mert a három terület egymást erősítve fenntartotta bennünk a nyomást egész nap.
Amit a környezetünk érzékeli fog, hogy nem vagyunk harmóniában önmagunkkal s aminket körbe vevő világgal. Aminek jelei megjelenhetnek a testtartásunkon, a hangszínünkön, a reakcióink sebességén és annak erősségén. Mert
Amit belül hordozunk, azt kifele is megtapasztalható.
Sok esetben azt látjuk, hogy nem igazán merjük vagy akarjuk megmutatni, mi is van jelen az életünkben. Mert mindenkinek van az életében olyan ember, aki ezzel hajlamos visszaélni. S önkéntelenül is el akarjuk kerülni.
Az igazi baj akkor van, amikor már se magunknak, se a közeli ismerőseinknek nem merjük bevallani, hogy „minden rendben van” mondat mögött a „nem minden van rendben” igazsága húzódik meg. És ezzel nem is tudunk mit kezdeni.
Aminek kapcsán a legkellemetlenebb, hogy bármennyire is nem szeretnénk, formálni, alakítani fogja az életünket.
Mert hiányzik a működésünkből a valódi összhang. Ami nem azt jelenti, hogy mindig jól kell éreznünk magunkat. Hanem azt a fajta hozzáállást, hogy lehetnek nehezebb időszakaink, s azzal igyekszünk valamit kezdeni is.
S ami elvezet az érzelmi intelligencia 2. lépéséhez, a cselekedeteink és annak nehézségeinek a tudatos felfedezéséhez.
Figyelj meg 1 dolgot holnap
Válassz ki egy olyan helyzetet a holnapi napodból, amelyről tudod, hogy valószínűleg feszültséget fog okozni. Mielőtt belemész, tedd fel magadnak ezt a három kérdést – nem megoldásként, hanem megfigyelésként:
- Mit érez a testem most, gondolva erre a helyzetre?
- Mi az első gondolatom, ami automatikusan megjelenik?
- Milyen érzelemhez tartozik ez a gondolat?
Egyik sem igényel különleges felkészültséget vagy eszközt. Csak figyelmet – és egy kis kíváncsiságot önmagunk iránt.
Ami fontos! Nem kell a tapasztalatokon változtatni. Elég meglátni, hogy a három terület miként reagál ugyan arra a tapasztalatra benned, s ezek hogyan formálják a pillanatnyi megélésed.
Összegzésül
Ha visszanézünk arra, amiről szó volt, egy dolog biztosan kirajzolódik: az önismeret fejlesztése nem egyetlen technika vagy teszt kérdése. Hanem annak a három területnek – a testnek, a gondolatoknak és az érzelmeknek – a tudatos, együttes megfigyelése, amelyek nap mint nap formálják a döntéseinket, a reakcióinkat és a kapcsolatainkat.
Mit érdemes megjegyezni?
- A testünk jelzései mindig megelőzik a tudatos gondolatainkat – érdemes tudatosan figyelni rájuk.
- A gondolataink nem feltétlen a valóságot tükrözik, korábbi tapasztalataink azt alakíthatják.
- Az érzelmeink megmutatják, mi fontos nekünk – de a reakció, ami ennek hatására megjelenik, az már sok minden másnak is függvénye.
- A testünk, a gondolataink és a cselekedeteink nem egymástól függetlenek, hanem egymást kölcsönösen formálják…
Néhány gyakori kérdés
Hogyan kezdjem el az önismeret fejlesztését a mindennapokban?
A legegyszerűbb belépési pont a testi jelzések megfigyelése: válassz ki egyetlen fizikai reakciót (pl. feszes vállak, gyors légzés), és egy héten át csak azt figyeld – mikor jelenik meg az érzés, és mi előzte azt meg. Nem kell megváltoztatni, elég tudatosítani.
Miért nem elég a pozitív gondolkodás az önismerethez?
A túlerőltetett pozitivitás eltorzítja a látásmódunkat. Mert nem vagyunk hajlandóak észrevenni a nehézségeinket és annak okait.
Ami egy természetes gátat képez a valóság felfedezésének.
Mi a különbség a coaching és a pszichoterápia között az önismeret terén?
A coaching a mindennapokban működőképes embereknek szól, akik többet szeretnének kihozni az életükből. Az elakadásokkal csak olyan mértékben foglalkozik, mely a nehézségeket okozó működési mintázatok megváltoztatásához szükségesek.
A pszichológusi munka akkor kerül előtérbe, amikor a múlt fájdalmai megbénítják a jelent. S ezzel nem tud valaki mit kezdeni, Ekkor a múlt alapos elemzése és annak mentális/érzelmi átformálásával igyekszik a szakember változást elérni.
Mik azok az érzelmi nyomógombok, és hogyan ismerhetjük fel őket?
A nyomógomb olyan külső vagy belső inger, amely automatikus, sokszor aránytalan reakciókat váltanak ki. Felismerni úgy lehet őket, ha megfigyeljük, melyek azon helyzetek, amikre aránytalanul erősebben reagálunk, mint amit a szituáció indokolna.
Elég az önismeret ahhoz, hogy változzak?
Önmagában az önismeret a bennünk lévő világ átformálásához nem elegendő. Főleg akkor, ha megállunk a „most már tudom, miért vagyok ilyen” pontnál.
Az ilyen megközelítés legfeljebb önigazolásra jó, de a változást nem tudja elhozni az életünkbe. Az önismeret akkor válik igazán hasznossá, ha a nehézségeink felismerése után módszeresen elkezdjük azokat átformálni.