Rövid tartalomjegyzék
A kapcsolataink sokszínűsége
A mindennapok nem csak emberekkel alakítunk ki kapcsolatot, hanem szinte mindennel, mely jelen van az életünkben.
Persze a kapcsolataink fejlesztésekor az első gondolatunk szinte mindig az emberi kapcsolatainkra vonatkozik, ami teljesen természetes. Habár az emberi kapcsolatainkra az összes többi kapcsolódásunk is hatással lehet.
Főleg akkor, ha egyes területek kiemelt figyelmet kapnak valami miatt:
- az egészségünkkel és a testünkkel való kapcsolat;
- a pénzhez, az anyagi javakhoz való kapcsolatunk;
- a használati tárgyaink való kapcsolatunk (pl. a telefonunk, a laptopunk, a ruháink stb.);
- az épített környezet való kapcsolatunk (házak, szobrok, utak, más épületek);
- a minket körbevevő természethez való kapcsolatunk (erők, folyók, patakok, tavak stb.);
- a kisebb-nagyobb közösségekkel való kapcsolat (akik hatnak vagy hatottak ránk);
- stb.
Aminek kapcsán az érzelmi intelligencia két alapvető eszközét érdemes használni: megfigyelés és tudatosítás.
S ha valami nem működik egyszerűen, érdemes a cselekedeteink és a gondolataink elrendezésével párhuzamosan az érzéseinkre is ránézni.
Elengedve mindent, ami a helyzetünk jobbá, működőképesebbé tevésében akadályt jelenthet.
A legfontosabb kapcsolatunk
A sokféle kapcsolatunk közül van egy, mely minden másnál fontosabb.
Ami nem más, mint a magunkkal való kapcsolat.
Amit már már részben érintettük az empátia kapcsán is. Mert minden más kapcsolódásunk csak akkor tud örömteli. boldog és harmonikus lenni, ha mi magunk is azok vagyunk.
Természetesen minden minőségi kapcsolathoz két ember kell. De amíg a bennünk kavargó érzések és gondolatok káosza kibillent a belső harmóniánkból, addig a kapcsolataink sem lesznek igazán harmonikusak.
Legfeljebb a felszínen fog annak látszani, melynek a részleteit megnézve ki fog derülni, hogy amit látunk, annak igazából még a fele sem igaz.
Amikor kapcsolatban résztvevők valóban látják és elfogadják azt, ami másik embernek fontos. De ez is, mint minden az emberi kapcsolódás során, a másik félen is múlik.
Kapcsolatok és kapcsolódás
Van itt két nagyon fontos fogalom, ami nagyon hasonlóan hangzik, de alapvetően mást jelent. S ha a kettőt összekeverjük, abból elég sok galiba alakulhat ki.
A kapcsolat jelen van minden emberrel és minden olyan részével az életünknek, melyek hatással voltak vagy vannak az életünkre.
Megjelenhet egyfajta nyitottságként is, de lehet a reakciónk tudaos elzárkózás vagy elhatárolódás is. Bárhogyan is legyen, a hatás megjelenik.
Ez a fajta kapcsolatot amikor elkezdjük tudatosítani, sok olyat is megtudhatunk magunkról és másokról, ami közelebb vihet önmagunkhoz. Mert minden ember egyfajta tükör. S az teljesen mindegy, hogy az adott ember vagy helyzet milyen szerepet tölt be az életünkben.
A kapcsolódás az maga a kapcsolat működése, mely lehet akár támogató, akár nehezítő is. Sőt, ez a hatás helyzettől függően s időben is érdemben változhat.
Sőt, az is előfordulhat, hogy egy kapcsolódás kölcsönösen támogatóvá is válhat is. Ami néha csak annyi, hogy ismernek az eladók, ahol rendszeresen vásárolsz, s a kedvenc kávézódban mire rendelnél, már kapod is a kávét úgy, ahogy te szereted.
S ezen hatások nem feltétlen tudatos erőfeszítések eredménye. Egyszerűen az, ahogyan a másik él, ahogyan megéli a mindennapjait, az is simán hathat ránk.
Például találkozol egy harmonikus emberrel az utcán, s annyira sugárzik belőle az a jó, amit megél, hogy bearanyozza a te napodat is, ha nyitott vagy rá.
De ezek ellenkezője is előfordulhat, hogy egy ember vagy egy helyzet úgy is hathat ránk, hogy az a másik emberben semmilyen változást nem okoz. Mert ami nekünk fontos, amit mi el akarunk érni, az őt hidegen hagyja, s akár el se éri, fel se fogja. Mert teljesen máshol van a fókusza.
De sose felejtsük el, hogy a kapcsolataink fejlesztése
csak a saját oldalunk rendbetételéről szól.
S nem függvénye mások reakciójának és véleményének.
Ralisok a forgalomban
Mindenki találkozott már, ha szokott autót vezetni, az önfejű, nyomulós autóvezetővel. Aki egyszerűen csak haladni akar, méghozzá bármi áron.
Nyakadra mászik, levillant akkor is, ha megengedett maximális sebességgel mész. S amikor elmegy melletted, még akár hadonászik és magyaráz is.
Sokáig ettől totálisan ki voltam akadva, mert nem éreztem azt, hogy tisztelnék s elfogadnák a döntésemet (ami rendszerint így is volt). S végtelenül bántottak és zavartak ezek a szituációk.
De mára beláttam, ezekkel az emberekkel semmit nem tudok tenni. Inkább igyekszem őket elengedni, hogy ne engem idegesítsenek
Ismerőseink sokszínűsége
Az ismeretségi körünkben is vannak olyan emberek, akikkel nem lehet vagy akik nem akarnak velünk együtt működni. Ilyenkor semmi más dolgunk nincs, mint ezt felismerni és tudatosítani.
S elengedni azt a fajta kényszerünk, hogy megváltoztassuk őket, s mégis kapcsolódjanak hozzánk. Mert ennek révén nem fogjuk tisztelni az ő döntéseiket.
Ez nem kudarc, nem jellemhiba, nem bénaság. Sokfélék vagyunk, sokféle igénnyel és működésmóddal, s ebből adódóan sokféle szemlélettel.
Nekem is vannak olyan ismerőseim (nem kevés), akiket minimum 25 éve ismerek. Időről időre még találkozom is velük, de sosem váltak a barátaimmá.
Mások vagyunk, más mozgat minket, s más típusú emberek azok, akikkel jól érezzük magunkat. Amit az ismerőseim már akkor is pontosan tudtak.
S amit tettek, azzal egy nagyon fontos dolgot tanítottak nekem:
A határok meghúzása ez egyik alapvető lépés
az önazonosságunk megtartásához.
Aminek tudatosításával korábban nekem is elég sokszor meggyűlt a bajom.
A kapcsolódás első lépései
Ha valamiért nem működik az valamelyik kapcsolatunk, mely számunkra fontos, ösztönösen keressük azt a módot, ami azt megoldhatja.
Ami teljesen normális. Mert amikor valami fáj, azt meg akarjuk szüntetni.
Amihez nagyszerű kezdő lépés a kommunikációs technikák megismerése. A kétezres évek elején nagy sláger volt a Sikerkalauz 1, című könyv, mely a sikeres mindennapi kommunikáció eszközeinek gyűjteménye.
Manapság az erőszakmentes kommunikáció nagyon divatos, mely a temperamentumos megközelítésű emberekkel való együttműködésben segíthet.
De idővel elérkezik az a pont, ahol a betanult technikák már nem elegendőek a helyzetek megoldásához.
Mert a nehézségek oka nem a kommunikáció formájában, hanem a ki nem mondott, mélyből jövő igényekben keresendőek.
A kapcsolataink mélyebb rétegei
A kapcsolódásaink van egy olyan hajtóereje, mely minden esetben igaz. Kevés ilyen dologgal találkozhatunk, amikor ez emberek működését alaposabban megnézzük, de ez ilyen:
A kapcsolódásaink legfőbb célja,
hogy az élet kihívásaival közösen tudjunk megbirkózni.
Én sokáig ezt nem tudtam, csak tudat alatt követtem, s nem értettem, miért vallottam időről időre kudarcot a kapcsolataimban. Azt hittem, ha valaki nem ad meg valamit, amit szeretnék, azt egy jobb kommunikációval elérhetem nála.
A gubanc fő oka az volt, hogy én nem tűntem olyannak, akire egy nehezebb helyzetben számítani lehetett volna. S pont ezért igyekeztek nem túl szoros kapcsolatokat kialakítani velem.
Amire viszont nekem igen nagy igényem volt, s ez természetesen nem mindenkinek annyira vonzó.
Ha a kapcsolataink kialakításának céljait elkezdjük alaposabban szemügyre venni, akkor a felszíni sokféleség mögött a belső motiváció elemeit fogjuk találni, Amin nincs mit csodálkozni, hiszen
a legtöbb nehézségünk, elakadásunk, sérülésünk és félreértésein mögött is 5 törekvésünk húzódik meg.
S a kapcsolatainkat is részben azért alakítjuk ki, hogy az ezen helyzetekhez kapjunk némi segítséget, támogatást.
Szorosabb emberi kapcsolatok
Amikor valami tartósan hiányzik az életünkből, vagy azt nehezen tudjuk befogadni.
Például ha nem tapasztaljuk eléggé az értékesség érzetét, a támogatást, az előrelépés tapasztalatát, akkor ehhez a közvetlen kapcsolatainktól várjuk a megoldást.
Ezen hatásokat részben tudjunk is enyhíteni, de a valódi megoldást nem ez adja. Mert a belső világunk elakadásait, hiányosságait semmilyen külső kapcsolat nem tud igazán betölteni vagy meggyógyítani. Mert ezek igazi forrásához csak mi tudunk igazán hozzáférni.
De ennek módját többnyire nem ismerjük. Nem azért, mert nem lennének rá módszerek, hanem azért, mert a fájó pontjainkat ösztönösen elrejtjük sokszor még magunk elől is.
A kapcsolat kialakításának kihívása
S amikor valaki elkezd hozzánk közeledni, a sokféle hatásnak köszönhetően három alapvető reakciónk lehet:
- Van, hogy ösztönösen hátrálunk.
- Van, amikor elkezdünk másokba kapaszkodni.
- S van, akivel képesek vagyunk harmonikus kapcsolatot kialakítani.
Ami teljesen jól illeszkedik ahhoz a tapasztalathoz, hogy nem mindenkivel tudunk kapcsolódni. Még azokkal sem feltétlen, aki egyébként sok más emberrel igen.
A gubanc mindig akkor alakul ki, ha a kapcsolódásainkat főleg a távolodás vagy a kapaszkodás jellemzi. Az elsőből többnyire nem lesz tartós kapcsolódás, míg az utóbbi egy idő után a másik félnek lesz terhes, akár bénító is.
S itt van egy fontos pont!
Amikor látszólag elhatárolódom valakitől vagy valamitől,
az is a kapcsolódás egy formája.
Mert ezen helyzetek is formálják az életünket, a döntéseinket s esetleg még a lehetőségeinket is.
De ezeket csak akkor tudjuk igazán észre venni, ha szánunk magunkra időt, s az önmagunk felé gyakorolt empátia révén képesek vagyunk meglátni ezen működések következményeit is.
Illetve mindazt, ami a kapcsolódásunkban elsőre nem nyilvánvaló.
A kapcsolódás valódi gátjai
Van egy jellegzetes pillanat, amellyel szerintem már mindenki találkozott. Ha nem magánál, akkor ismeretségi körében.
Állsz egy feszült helyzetben, és tudod, mit kellene mondanod. Mert megtanultad, mert begyakoroltad.
De egy szó sem jön ki a szádon, mert lefagytál. S belülről egészen mást érzel, mint amit a megtanult minta szerint ki kellene mondanod.
S mások – sokszor szavak nélkül is – megérzik ezt.
Ami egy szerelmes kamasznál lehet megmosolyogtató, akár még vonzó is. De egy munkahelyi helyzetben, egy vizsgán, egy üzleti tárgyaláson vagy egy felvételin végzetes lehet.
Aminek hátterében sokszor az van, hogy nincs összhang az érzések, a szavak és a cselekedetek között. Ami sok kellemetlen helyzetet, félreértést és kudarcot eredményezhet.
Mert a szándékaink eltérhetnek az érzéseink és a gondolatok szintjén. S egy ilyen helyzetben egy betanult mondat, mely nem igazán illeszkedik a helyzethez és a valódi szándékainkhoz, képes egy technika hatását lenullázni.
Ami nem a technikák hibája. Inkább annak a jele, hogy
a kommunikáció és a kapcsolódás nagy részben nem a szavakon múlik.
De persze ez nem mindenkinél igaz. Sok olyan ember is van, aki a belső disszonanciára kevésbé érzékeny, s főleg a szavakra figyelnek, s csak a gondolkodásukra hagyatkoznak a döntéseikben.
Ami egy rakás nem túl szerencsés döntéshez vezet az életükben. De ők ezzel jól elvannak. Főleg, ha a kellemetlen következményeket mások viselik.
S egyébként belőlük lesznek a csalók legjobb áldozatai is. A profi csalókról nem is beszélve, akik sokakat képesek megvezetni, mert a belső értékrendjük révén képesek mások számára becsületesnek mutatkozni.
Amikor a megszokott minták átalakulnak
Egy hagyományos hierarchikus munkahelyeken, melyek még ma is sok helyen jellemző, az az évtizedes szokás, hogy amit a főnök mond, az a szintírás. S ahogy azt mondja, az nem számít.
De közben megjelent egy olyan csoportja a munkavállalóknak, főleg a 90 után születettek, akik számára az emberi hangnem, a kölcsönös tisztelet alapvető. S ha ez nincs meg, simán felmondanak.
Ők egy olyan világban nőttek fel, ahol az azonnali visszajelzés természetes, az egyéni autonómia alapigény, és a hierarchia megkérdőjelezhető.
Ami a klasszikus hierarchikus megközelítéssel szembe megy.
Mert az alapvető emberi igényeknek a régi hierarchikus szemléletben nincs tere.
Én is dolgoztam ilyen helyen az egyetem után. Igaz nem csak ennek köszönhetően, de én is nagyon hamar kiléptem arról a munkahelyről.
Ami egy mai fiatalnál többnyire nem lázadás, hanem annak felismerése, hogy az emberi hang egy normális elvárás egy munkahelyen.
Nálam 2001-ben a felmondásnak volt egy lázadás aspektusa is, mert nem sok „normális” munkahely volt akkoriban még.
Aminek kapcsán azt nem hallgathatom el, hogy ugyan a következő munkahelyemen normális volt a hangnem, de pár, ma már megmosolyogtató szitu azért ott is akadt…
Kapcsolataink kölcsönhatásai
A sikereink és a kudarcaink egyszerre határozzák meg azt, hogy egy helyzetben hogyan tudunk kapcsolódni másokhoz, illetve az életünk többi tényezőjéhez.
- Azok a helyzetek, melyekkel nehézségeink vannak, alapvetően visszahúznak minket. Beleértve a nehézséget okozó életterületeinket és kapcsolatainkat is.
- Míg a sikereink s az eredményeink építik az önértékelésünket, segítve a kapcsolódást másokhoz és a világhoz.
Ezért van az, hogy sokan csak a jó dolgokra fókuszálnak, abból próbálnak erőt meríteni a nehéz helyzetekben, mely sok esetben működik is. De vannak helyzetek, amikor ez már nem elegendő…
Pénz és környezetünk
Ha azt éljük meg, hogy a pénzünk kevés, az ki fog hatni az egész életünkre. Ugyan úgy, ahogyan a bőség és jólét érzete is.
De az, hogy mikor érezzük elégnek a pénzünk, az nagyon relatív. Amihez viszont van egy viszonylag jól használható mérce.
Ha megnézzük az évünket, azt akkor mondhatjuk jónak, ha „jutott is és még maradt is„. Jutott mindarra, amire igazán fontos volt. S az év végen több maradt, mint amennyi az év elején volt.
Van ismerősöm, aki nettó 300 ezerből is jól elvan, s van olyan ismerősöm is, akinek a két és félszerese is kevés ahhoz, hogy kijöjjön a hónap végén.
Félre értés ne essék, két hasonló hátterű emberről van szó. Nincs diplomájuk, alkalmazottként dolgoznak Magyarországon egy kisebb cégnél, nincs luxus kocsijuk, s a saját lakásukban laknak.
S az eltérés oka nagyon prózai. Az első ismerősöm alapvetően elégedett az életével, s elsődlegesen azt nézi, hogyan teheti jobbá a mindennapjait. Míg a másik azt nézi, miként élvezheti az életét egyre jobban.
Nem azt mondom, hogy az életet ne élvezzük. DE ha az egész életünk a minél több élvezetes dolog megélése köré szerveződik, s ez határozza meg az életünket alapvetően, akkor sok minden más háttérbe fog szorulni, s idővel ez bajok forrásává válhat.
Kapcsolataink és az önképünk
A kapcsolataink, illetve azok hiánya nem magától alakul ki, hanem a belső működésünk, és annak külső szinten megjelenő következményeinek lenyomata.
Melynek hátterében olyan, nem (csak) racionális reakciók összessége húzódik meg, mely alapvetően meghatározzák a kapcsolatteremtő képességünket.
Ennek következtében lesznek helyzetek,
- amikor emberektől és helyzetektől ösztönösen távolságot fogunk tartani. Főleg, ha azt sejtjük, hogy a másikkal való kapcsolat nehézségeket s bonyodalmakat fog hozni az életünkbe.
- Míg más esetekben inkább kapcsolódni próbálunk. Főleg, ha azt érezzük, hogy az adott helyzet vagy ember az alapvető bajainkat megoldhatja vagy legalábbis hozzá segíthet minket a megoldáshoz.
S melyek egy hosszabb ideje tartó, több közös élményen alapuló kapcsolatban viszonylag egységesek, de egy egyszeri találkozás esetén sem teljesen esetleges.
Természetesen ezen tapasztalatok minden esetben függeni fognak a másik féltől, illetve annak éppen aktuális belső állapotától is.
De a meglátásainkat az ismerőseink tudomására hozni nem mindig jó ötlet.
- Egyrészt, mert a történeteknek kívülről mi rendszerint csak egy részét látjuk.
- Az ilyen meglátásokra a legtöbbünk kérés nélkül nem igazán nyitott, s akik felé nyitottak, azok felé sem mindig.jelenik ez meg.
- S egy rossz pillanatban lemondott észrevétel támadásként is hathat, a legjobb szándékunk ellenére is.
- Ami belekényszerítheti az ismerőseinket egy olyan helyzetbe, amiben legfeljebb védekezni vagy menekülni lesz képes. S nem befogadni az elmondottakat.
Ami még akkor is igaz, ha bennünk alapvetően a segítés szándéka vezérel.
Amit az tehet még macerásabbá, amikor egy ilyen helyzetben a megfogalmazás nem a cselekvésre, hanem magára az emberre irányul. Mert a legtöbb ember nem annyira mazochista, hogy önként és dalolva céltáblává akarjon válni.
Amikor a túlélés lesz az első
A történtek után minket tudatosan kerülni fognak. Nem csak a megtámadott ismerősünk, hanem sokan mások is, mert nem tiszteltük a másik embert, a céljait és küzdését.
Aminek kapcsán az elkerülés egy egyszerű túlélést támogató reakció, a reziliencia nulladik pontja: ne csináljunk magunknak több bajt, mint ami már most is van.
Hiszen a belső motiváció az önképünket is meghatározza. s aki ezt támadja, az alapvető céljainkra és a saját integritásunkra is veszélyt jelent. amitől jobb távolságot tartani.
De mi van akkor, ha képesek vagyunk ezen túllépni, s megkeresni annak a módját, hogy a kapcsolataink valóban építőek legyenek.
Minőségi kapcsolatok kialakítása
Ahhoz, hogy képesek legyünk a kapcsolatainkat megújítani, nagyon fontos tisztába lenni a saját helyzetünkkel.
A különböző emberekhez és életterületekhez való kapcsolatunk, mely az önképünket is meghatározza, az alapvető mintáinkat tükrözik, Ezért fontos az tudatossággal összekapcsolt önismeret és az önmagunk felé irányuló empátia folyamatos gyakorlása.
Mert amíg nem tudjuk azt, mi indítja el a cselekedeteinket, „hol vannak a nyomógombjaink”, s azokkal nem tudunk mit kezdeni, addig sok kellemetlen helyzetet okozhatnak nekünk.
Az önismeret a kapcsolódás alapja
Az önismeret akkor válik igazán hasznossá, amikor nem csak megmutatja, mik vagyunk – hanem azt is, hogy milyenek.
Mert ennek ismeretében az önfejlesztés olyan módon is célirányossá tehető, mely a mindennapi apró és nem is olyan apró nehézségeinket képesek legyünk átalakítani.
S pont ennek révén tudhatjuk azt is, mi az, amiben nem akarunk végtelen energiát beleölni, mert számunkra nem annyira fontos.
De pont a kapcsolataink minősége az, mely ennek a munkának az igazi fokmérője. Ha feladjuk magunkat egy kapcsolatban, ha tele vagyunk külső vagy belső konfliktussal, akkor még van mit formálni önmagunkon, illetve a kapcsolódásaink minőségén.
A változás útja mindig egyedi
De a fejlesztés iránya mindig személyes. Nincs univerzális sorrend, nincs olyan lista, amelyet mindenki ugyanabban a sorrendben járhat végig. Van azonban egy kérdés, amely szinte mindig megmutatja az egyéni irányt:
Mi az, ami a legtöbb kapcsolatomban/élethelyzetben visszatérően megjelenik?
Nem az a kérdés, hogy ki okozta érdemben a bajt? S nem is az, hogy miért történik ez mindig ? Hanem annak megfigyelése, hogy mi az a minta, amely újra és újra felbukkan, s a bajoknak a forrásává válik?
Ha megvan a válasz – vagy akár csak egy halvány sejtés –, az már elég ahhoz, hogy el lehessen indulni az önfejlesztés útján.
Mert a változás nem a legnehezebb pontnál kezdődik. Hanem ott, ahol a legkisebb lépés a legnagyobb hatással jár. aminek felismeréséhez az alábbi három kérdés segíthet hozzá minket:
- Milyen érzések és gondolatok jelennek meg bennem ebben a kapcsolatban?
És ezek az érzések és gondolatok most erről a helyzetről szólnak, vagy egy korábbi helyzetet ismételnek? - Mit látok a másikban, ami zavar vagy vonz?
És ez vajon valóban a másikról szól, vagy magamban keresem, s általa látom meg? - Mit tehetek a másikért úgy, hogy közben megőrzöm a saját működőképességemet?
Ezek nem terápiás kérdések. Nem kell hozzájuk múltat feltárni vagy mélyebb folyamatokba menni. Jelenfókuszú megfigyelések – amelyek bármikor, bármilyen helyzetben alkalmazhatók.
Ha ezeket a kérdéseket rendszeresen felteszed magadnak, és a válaszokat nem megítéled, hanem csak megfigyeled – idővel egyre tisztábban látod, miként teheted jobbá az életed.
Ha ebben kísérőre van szükséged, iratkozz fel a hírlevelemre – ott folytatjuk konkrét lépésekkel.
A minőségi kapcsolatok kérdőjelei
Hogyan befolyásolják a gyerekkori élmények a felnőttkori kapcsolatainkat?
A korai tapasztalataink egyfajta belső térképet alkotnak arról, hogyan érdemes kapcsolódni másokhoz. Mit szabad megmutatni magunkból, s mit nem? Mikor kell visszahúzódni, mikor lehet megnyílni?
Ez a program felnőttkorban is fut, sokszor anélkül, hogy tudatában lennénk. Nem determinizmus – de amíg nem látjuk, nehéz tudatosan másképp cselekedni.
Mi a különbség az egészséges határhúzás és az elzárkózás között?
A határhúzás azt mondja meg, mi fér hozzád és mi nem – miközben a kapcsolódás lehetősége nyitva marad.
Az elzárkózás ezzel szemben megelőző védekezés, a kapcsolódás lehetősége elől zárja el az embert. Épp ezért nem konkrét helyzetre reagál, hanem általában zárja ki a közeledés lehetőségét. Az egyik az önismeretből fakad, a másik a bizalmatlanságból.
Hogyan hat a közösségi média a valódi kapcsolódásra?
A felületes kapcsolódás mennyisége megnőtt, a mélysége csökkent. A folyamatos elérhetőség és a megszerkesztett önkifejezés azt az érzést keltheti, hogy kapcsolódunk.
Miközben a valódi jelenlét, a kimondatlan dolgok megértése, a nehéz pillanatokban való ottlét egyre ritkábban jelenik meg.
Mikor érdemes egy kapcsolatot tudatosan elengedni?
Amikor egy kapcsolat már nem ad, hanem folyamatosan csak elvesz, akkor a kiüresedett kapcsolatot érdemes lezárni. Amikor az 5 alapvető törekvés valamelyike folyamatosan sérül az egy jelzés, ami mihamarabbi cselekvést követel.
Ebből adódóan nem minden kapcsolatot kell megmenteni. Egy kapcsolat elengedése nem feltétlen kudarc, s főleg nem a szégyen forrása. Hanem annak felismerése, hogy két ember eltérő irányba tart, ami a közös utat feleslegessé teszi. S ezt tiszteletben tartani mindkét fél számára fontos.
Az introvertált működés megnehezíti a minőségi kapcsolódást?
Nem – sőt. Az introvertáltak sokszor mélyebb, de kevesebb és tartalmasabb kapcsolatot alakítanak ki. A kihívás inkább az elvárásokban van: a „minél több kapcsolat = minél jobb” szemlélet az extrovertált normát tükröz, ami tőled teljesen idegen.
Pedig a minőségi kapcsolódás, mint a neve is mutatja, nem a mennyiségről szól. Aminek alapja a jelenlét, amiben az introvertáltak gyakran természetes előnnyel indulnak az extrovertáltakkal szemben.
Mikor érdemes külső segítséget kérni?
Az önmegfigyelés és a minták felismerése olyan munka, amelyen el lehet indulni egyedül. De van egy pont, ahol egy külső szempont – amely nem ítélkezik, hanem megért és kérdez – sokat gyorsíthat a folyamaton.
A coaching erre való: nem a múlt feltárására, hanem a jelenbeli helyzet tisztázására és a következő lépés meghatározására.
Hogy ez miben különbözik a pszichológiai munkától, arról korábban részletesen írtam – itt csak annyi a lényeg: a kettő nem versenyez egymással, hanem más-más pillanatban hasznos.
Küld el ezt az írást a barátaidnak is!