Rövid tartalomjegyzék
Az elengedés kényszere
Időről időre szembe találjuk magunkat helyzetekkel, melyet nem tudunk megváltoztatni, de annyira nyomaszt vagy zavar, hogy azzal valamit kezdenünk kell.
Aminek kapcsán meg is szoktuk kapni a jó tanácsot, hogy
Engedd el!
De ezzel a javaslattal van két nagyon nagy gond.
- Az, aki ezt javasolja, az legtöbbször maga sem tudja,
hogyan is lehet elengedni egy nyomasztó érzést, gondolatot. - S a legfontosabb motivációja, hogy ő is megszabaduljon a saját frusztrációjától.
Mármint annak a frusztrációjától, hogy a mi szenvedésünk benne is szenvedést hoz létre. Illetve azt a fajta frusztrációt, hogy szenved attól, hogy nem tud nekünk segíteni a szenvedésünk elmulasztásában.
Aminek az egyik alapvető oka, hogy sokan úgy tekintenek az elengedésre, mint egy módszerre, melyet csinálni kell ahhoz, hogy valami változzon.
Holott maga az elengedés egy teljesen természetes folyamat, s ezernyi gondolatot és emléket képesek vagyunk úgy elengedni, hogy érdemben nem is foglalkozunk vele.
Amihez a klasszikus kérdésem így hangzik:
Három hete hol vacsoráztál,
mit és kivel ettél,
s mit csináltál utána?
S ha ez az esemény nem volt valamilyen szempontból kiemelten fontos számodra, s nem vezetsz étkezési naplót sem, akkor nagy valószínűséggel nem fogsz tudni rá válaszolni.
A változtatás kísérletei
Amikor valamivel nem boldogulunk, akkor mindent megpróbálunk, hogy a helyzetet átformáljuk.
- Relaxációval vagy sporttal kiüthetjük az agyunkból a zavaró történetet.
- Megpróbáljuk a helyzetet kielemezni, hogy feloldjuk azt.
- Megpróbáljuk átírni a gondolatainkat (mondjuk megerősítő mondatokkal)
- Beletemetkezünk a munkánkba.
- Esetleg nagyobb mennyiségű ételhez vagy alkoholhoz.
Ezek mindegyike adhat átmeneti megkönnyebbülést. Sokan tapasztalják azonban mellette is, hogy az eredeti feszültség egy idő után visszatér.
Amiből idővel megjöhet az a felismerés, hogy ezek a módszerek nem túl hatékonyak hosszabb távon.
Miért ragadunk benne a helyzetekben?
A nehézség érzésének elnyomása és a vele való küzdelem ugyanarról szól: mindkettő azt jelzi a belső rendszerünknek, hogy valami veszélyes, amivel foglalkozni kell. Minél többet körözünk egy érzésen vagy gondolaton, annál mélyebb nyomot hagy bennünk.
Amihez hozzá igazodik az egész működésünk (testi reakcióink, gondolataink és érzelmeink), melyek egymást is elkezdik formálni.
Ha csak az egyiket próbáljuk megváltoztatni, a többi visszahozza az eredeti mintát. Mert nem az érzésben, a gondolatban vagy a cselekedetben van a gond forrása, hanem a belső motivációink sérülésében, kibillent állapotában.
Az elengedés kudarcának oka
Az elengedés teljesen másképp működik, mint a klasszikus önfejlesztő módszerek.
Ha erővel, akarással vagy egy határozott döntéssel akarunk valamit elengedni, az ritkán vezet tartós változáshoz hosszabb távon. Mert a tudatalatti teljesen más módon működik.
Éppen ezért az elengedés esetén inkább megengedésről, szándékról és jelenlétről van szó, s ezen elemekből épül fel az elengedés módszere.
Az elengedés folyamatának savát-borsát pedig az adja, hogy mit engedünk el. Mert többnyire magát a problémát nem tudjuk elengedni, hanem annak belső motivációjával kell foglalkoznunk.
Aminek felismeréséhez megvizsgálhatjuk, mi az, ami egy adott helyzetben valójában zavar minket. Vagy azt, hogyan éljük meg belülről a saját reakcióinkat.
Az elengedés technikája
Amikor valami zavar, arra tipikusan reagálni szoktunk
- szembehelyezkedünk vele;
- megpróbálunk elhatárolódni tőle;
- beleragadunk érzelmileg;
- megpróbálunk elmenekülni tőle;
Ami pont elegendő ahhoz, hogy megakassza azt a természetes folyamatot, hogy bármi, ami az életünkben megjelenik, az idővel átalakul, majd el is tűnik.
Mert az érzéseinkben, a gondolatainkban és az emlékeinkben ott maradnak. S nem tűnnek el magunktól, mint a fenti példában a vacsora emlékei.
Majd erre ráteszünk még egy nagy lapáttal, amikor elkezdjük erővel „elengedni” a nehézséget okozó hatást.
Hale Dwoskinnak van egy érzékletes példája az elengedésre: Megfogsz egy könnyű tárgyat (egy kisebb ceruzát vagy radírt), majd elejted úgy, hogy ne akadályozd a tárgy mozgását. S csak nézed, ahogy a gravitációtól elkezd mozogni.
Saját megjegyzés: Amikor viszont erővel akarsz valamit elengedni, az pont ugyan olyan, mint amikor ugyan azt a kis tárgyat hozzávágod a legközelebbi falhoz, s visszapattan hozzád.
Az elengedés első lépése
az önmagunk megfigyelését.
Az elengedés legelső lépése a tudatosítás.
Ha visszagondolsz, addig semmi másról nem volt szó ebben a cikkben, mint annak tudatosítása, mi az elengedés, mi annak az alapja. S mi az, ami valójában nem is elengedés, csak annak hívják.
De van pár dolog, amit még érdemes tudatosítani
- Mi okozza a bajt, a gondot?
- Mit eredményez a jelenlegi helyzet?
- Milyen gondolatok és érzések kapcsolódnak hozzá?
- Hogyan hat ez a helyzet másokra?
- Stb.
Összesen tizenkét szempontot érdemes megnézni (nem mindig az összeset), amivel alaposan körbe lehet járni az elakadásokat.
A kérdések és a tudatosítás fő célja annak feltárása, hol billent ki a rendszer a harmóniából. Mitől lett nehéz, görcsös és mitől akadt el bennünk a jelenségek dinamikus átalakulása.
A fenti megközelítéssel akár az is könnyedén észrevehető, ha több belső motiváció is formálja a helyzetet. Aminél az elengedés fókuszpontjai némileg egyedi jelleget szoktak ölteni.
Az elengedés kulcskérdése
A tudatalattink alap esetben csak halkan jelez, s nem tolakodóan. Ezért érdemes rá külön is figyelni. Mert a tudatalattiba beragadt működésmódok felülírva az elképzeléseinket megnehezíthetik az életünket.
Ezért minden elengedés előtt érdemes feltenni a legfontosabb kérdést:
Megengedem magamnak, hogy ez megváltozzon?
Ez egy picit színpadiasnak tűnhet, de sok felesleges vesződéstől menthet meg minket.
És ezt a kérdést néha többször is érdemes feltenni. Minden egyes pontra rákérdezve, amit a téma körüljárása során elakadásként azonosítottunk.
Az elengedés 3 alapkérdése
Az érzések természetes folyamatok: ha nem állunk az útjukba, elmennek, elmúlnak. Nem azért változik valami, mert tettünk az érzéssel valamit – hanem azért, mert abbahagytuk a reagálást.
Ez a folyamat nem igényel különleges körülményeket. Bármikor, bármilyen helyzetben alkalmazható – amint felismerjük, mi az, ami valójában tart fogva.
S használhatjuk a fenti kérdések után az elengedés 3 alapkérdését:
- El tudjuk-e engedni az érzést?
- Elengednéd-e az érzést?
- És mikor?
Ezen kérdéseknek csak annyi szerepe van,
hogy a tudatalatti számára utat mutassanak.
Épp ezért, ha nem feszülünk rá a kérdésre, s nem állunk ellen a folyamatnak, akkor egyik-másik kérdésre adott nemleges válasz nem lesz probléma. Egyszerűen csak tovább léphetünk a következő kérdésre.
Vagy eljátszhatunk azzal a lehetőséggel, hogy első lépésben ne az egészet akarjuk elengedni, hanem csak egy kisebb részét (Ezen a ponton a kedvenc kérdésem: „S egy hangyabokányit?”)
A nehézségeinket letéve a tapasztalatokat annak látjuk, ami. S a különböző helyzetekhez pedig úgy kezdünk viszonyulni, mint az égen megjelenő felhőkre.
Melyből néha több van, s akár el is ered belőlük az eső. Míg máskor alig van belőlük az égen, s élvezhetjük a napsütést.
Az elengedés folyamata
egy szelet kenyeret sem egyszerre eszünk meg
Az elengedés, mint láttuk a vacsora példáján, egy önmagától zajló történet, aminek a nagy részével semmi dolgunk. Csak azzal a részével kell tudatosan foglalkoznunk, ami valamiért elakadt, beragadt.
Aminek a mennyisége nagyon eltérő. Van, aki képes a legtöbb esetben tovább lépni, míg mások minden apró dologban elakadnak. Függően attól, mi minden van a tudatalattink mélyén.
De hogy miben akadunk el, s főleg maga az elakadás oka és módja mindannyiunknál egyedi. De bárhogyan is legyen, ha egy könnyebb életet szeretnénk magunknak teremteni, ez a lépés nem igazán megúszható.
Ez pont úgy hozzá tartozik az életünkhöz, mint az a mozdulat, amivel a felesleges, már nem használt dolgokat kidobjuk a szemetesbe. Mindazt, ami beakadt, s bajt okoz.
S persze azt is, ami az elakadást kialakította. Mert hiába próbáljuk meg magukat a nehézségeket okozó helyzeteket csökkenteni, ha közben ugyanazokba a dolgokat teremtjük újra a mintáink által.
Engedjünk el lépésről lépésre!
Az elengedés nem egy egyszeri lépés, hanem lépések egymásutánisága. 50 rekesz vizet sem viszünk be a kocsiból egyszerre.
A másik fontos gondolat, hogy „aki sokat markol, keveset fog”. Azaz egyszerre csak egy dolgot engedjünk el. S ne akarjuk megváltani a világot azzal, hogy mindent egyszerre el akarunk engedni, ami mondjuk a félelemhez kapcsolódik.
Mert ennek eredménye kétesélyes. A tudatalattinkban nem az érzések, hanem a tapasztalatokhoz kapcsolódva tárolódnak el az emlékek. S a reakcióink azért tartalmaznak sok esetben félelmet, mert az emlékeinkhez sok esetben tapadt félelem is.
Mielőtt magába az elengedésbe kezdünk, érdemes feltenni még néhány tudatosító kérdést:
- Melyik az a helyzet, ami zavar minket?
- Mi zavar minket ebben a helyzetben?
- Mit okoz ez a helyzet az életünkben?
- Megengednénk-e azt, hogy a helyzet megváltozzon?
(Igen, a munkám kiindulópontja a helyzet minél alaposabb tudatosítása, mert az már önmagában elindíthatja a beragadt minták átformálódását.)
Ezek után jöhet az elengedés két alapvető lépése:
- Az elakadás összetevőinek tudatosítása, használva a kulcskérdés formuláját.
- Majd mindezek után jöhet az elengedés három alapkérdésének használata.
Ez persze csak az alapvető váza az elengedésnek. A csavar mindig akkor van, ha az elengedés kulcskérdésének bármelyik változatára nemet kapunk.
Ami egy csomó kibogozásához hasonlít. Amikor azt keressük, hol feszül még, s ezért hol kell még lazítani a kibontásához.
S ilyenkor kezd el számítani a gyakorlat, a tapasztalat és a részletes tudás, amivel az összes ilyen helyzetet fel lehet oldani (egy mini elengedés sorozattal). Amit az Érzelmi Szabadság Programban részletesen körüljárunk.
Küld el ezt az írást a barátaidnak is!